Gyurcsány Ferenc Bakuban védte a Nabuccót

Vágólapra másolva!
Az energiaellátás biztonsága, az energiaszállítási útvonalak diverzifikációja az Európa előtt álló egyik legfontosabb kihívás - ez volt a fő gondolata az azeri fővárosban pénteken tartott energetikai csúcstalálkozónak.
Vágólapra másolva!

A rendezvényen tizenhat ország vett részt, közülük hatan államfői szinten képviseltették magukat.

Gyurcsány Ferenc magyar kormányfő felszólalásában egyfajta energetikai partnerséget ajánlott e téren a három főszereplő, az Európai Unió, a Kaszpi-tenger térsége és Oroszország számára.

Felszólalását összegezve a miniszterelnök magyar újságíróknak nyilatkozva hozzátette: a három nagy csomópont akkor tudja érvényesíteni érdekét, ha a másik kettővel kölcsönösen megállapodásra jut. Magyarország készül a következő energetikai csúcstalálkozóra, amelyet (magyar kezdeményezésre) január végén Budapesten tartanak a Nabucco gázvezetékről.

Ultimátum Azerbajdzsánnak, nyomás alatt Kazahsztán és Türkmenisztán

Gyurcsány Ferenc az energetikai vezetékek körüli nézeteltérésekkel kapcsolatos újságírói kérdésre válaszolva hozzátette: abszolút érezhetők voltak a nézetkülönbségek, s (az előkészítés során) péntek reggelig "verekedés" volt a résztvevők között abban a tekintetben, hogy a Nabucco bekerüljön-e egyáltalán a zárónyilatkozatba.

A magyar kormányfő úgy készült Ilham Aliyev azeri elnökkel pénteken reggel Bakuban tartott kétoldalú találkozójára, hogy ha a Nabucco kifejezés nem kerül be a zárónyilatkozatba, akkor Magyarország nem írja azt alá. A Nabucco szerepeltetésére vonatkozó igényt végül elfogadták.

A magyar kormányfő kitért arra, hogy aszimmetrikus az Európai Unió és a Kaszpi-térség viszonya, mert rövid távon "semmi nem történik", ha a térség országai - Kazahsztán, Türkmenisztán, Azerbajdzsán - nem növelik kitermelésüket, és nem adnak el több kőolajat vagy földgázt az Európai Uniónak. Ezért az uniós országoknak kell bővebb tartalommal felruházni e programot: támogatni a Kaszpi-tenger menti országok kőolaj-finomító kapacitásainak kiépítését, modern technológiák átadását - nem csupán az energetikában, hanem más iparágakban is -, hatékonyabb együttműködést kínálva az oktatás, kutatás, tudomány területén. "Nem elég csak vásárlási szándékkal megjelenni (...), hanem hozzá kell tenni valamit, hogy az aszimmetrikus viszony pozitív egyensúlyba kerüljön" - hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc.