Ráfázhat a forint a gyenge GDP-re

Vágólapra másolva!
Pénteken délelőtt 10 órakor 270 forintot adtak egy euróért a bankközi devizapiacon.
Vágólapra másolva!

Sörös Csaba, a Takarékbank elemzője úgy véli, hogy a vártnál rosszabb magyar GDP adat (1,6 helyett 0,8 százalék) miatt a forint eladói nyomás alá kerülhet, és könnyen 270 fölött landolhat az árfolyam.

Kérdés, hogy az eurózónából 11-kor érkező adat milyen lesz, ugyanis ha az is gyengébb a vártnál, akkor az euró is gyengülhet, pedig a dollárral szemben már így is 1,27 alatt van.