Simor: védett a forint, küszöbön az euró

Vágólapra másolva!
Elsősorban a forint elleni spekuláció megakadályozása volt a célja annak, hogy a Magyar Nemzeti Bank legutóbb 3 százalékponttal 11,5 százalékra emelte az irányadó kamatot, semmiképp sem hosszú távú intézkedésről van szó - fejtette ki Simor András a Frankfurter Allgemeine Zeitungban, "A válság mutatja az euró értékét" című interjúban.
Vágólapra másolva!

A magyar jegybank elnöke egyebek mellett szólt a jelenlegi magyarországi válság okairól is, megemlítve, hogy a makrogazdasági egyensúly már a 2001-2006 közötti időszakban jelentősen megingott: növekedett a közszféra eladósodottsága és a fizetési mérleg hiánya. Bár 2006 óta sikerült jelentős előrelépést elérni az államháztartás konszolidációjának terén, félő, hogy - a magyar minta alapján - a 2010-es választások közeledtével ismét előtérbe kerül a túlköltekezési politika. A válság kialakulásban jelentős szerepet játszott a magyar háztartások devizában való eladósodottsága is - fejtette ki a lapnak Simor.

Magyarország nem Izland

Az IMF-hitellel összefüggésben a bankelnök tévesnek nevezte az Izlanddal való összehasonlítást, mondván: gyakorlatilag nincs semmi hasonlóság a két ország között. A legtöbb makrogazdasági mutató sokkal jobb Magyarországon, mint Izlandon, a magyar reálgazdaság is erősebb, s miközben az izlandi export több mint a fele halászati termék, Magyarország sokkal többféle terméket exportál.

Arra a kérdésre, hogy miért ilyen nagy méretű a nemzetközi segélycsomag, Simor hangsúlyozta: a nemzetközi szervezetek Magyarországgal példát akartak statuálni, mutatni akarták, hogy olyan ország, amely konszolidációra törekszik. Másfelől a segélycsomaggal a spekulánsoknak is üzentek.

Küszöbön az euró

A magyar euróövezeti csatlakozás menetrendjét firtató kérdésre Simor elmondta: erről 2009 első felében döntenek.

Magyarország jövőre teljesítheti az euróövezeti tagság államháztartási feltételét, és 2010-ben az inflációs feltételét is, mondta a Magyar Nemzeti Bank elnöke, Simor András az Európai Központi Bank (EKB) 5. központi banki konferenciáján pénteken. Az euróövezeti tagság céldátumának bejelentésével azonban várni kell a piaci nyugalom visszatéréséig, tette hozzá.

Mint mondta, "érdemesebb várni, amíg a por leülepszik és a piac stabilizálódik, mielőtt rögzítjük a magyar eurócsatlakozás menterendjét". Hozzátette: "a szlovák tapasztalatokat érdeklődve várjuk" - idézte a Reuters.

2009-re teljesül az inflációs cél

Simor szerint Magyarország már 2009-ben teljesítheti az inflációs célt, de a legnagyobb valószínűség szerint 2010-ben. Az államháztartási feltételt legvalószínűbb, hogy jövőre, vagy kis ráhagyással még az idén teljesítheti Magyarország.

Ennek kapcsán elmondta, hogy nem lenne meglepve, ha néhány új tagország törekvései az euróövezeti csatlakozásra intenzívebbé válnának (a pénzügyi válság miatt).

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy "a független valutával rendelkezés nemcsak sokk-felszívó lehet, de maga is sokkot jelenthet". Simor szerint "a független pénzügyi politika csak korlátozott támogatást adhat".