Dömpingvámmal sújtja az EU a kínai gyertyát

Vágólapra másolva!
Fél éven át dömpingvámot vet ki az Európai Unió számos kínai gyertyatermékre, mivel Brüsszel szerint ezek burkolt állami támogatás miatt kerülnek kevesebbe mint a hasonló európai árucikkek. Karácsony előtt van a gyertyavásárlás szezonja Európában.
Vágólapra másolva!

Az Európai Unió szombaton bejelentette, hogy hat hónapra különböző mértékű - akár 66 százalékot is elérő - dömpingvámmal sújtja számos kínai gyertyaexportőr termékeit. Brüsszel azzal indokolta a lépést, hogy az Európába özönlő kínai gyertya gyakran jelentős mértékű burkolt állami támogatás - például az előállító műhely kedvezményes bérleti díja, illetve kedvezményes áramdíj - mellett készül, ami piactorzító hatású. Így tudnak a kínaiak mintegy 9 százalékkal alákínálni az európai gyertyaöntőknek.

Az Ikea, valamint a Tesco és a Marks & Spencer áruházláncot képviselő British Retail Consortium (BRC) máris támadta az uniós illetékeseket, amiért azt mondták, hogy a kereskedők "könnyedén kigazdálkodják" majd a pótvámok miatti áremelkedést. Az EU számításai szerint azonban a nagy áruházláncok eddig akár 70 százalékot is rátettek a gyertya árára, így ezentúl legfeljebb egy kicsit kevesebbel is megelégszenek. A BRC viszont azt állítja, hogy a gyertya esetében az árrés csupán 6 százalék.

A karácsony előtti hónap a gyertyavásárlás csúcsszezonja Európában.