Újabb százmilliárd dollárt kér a Valutaalap

Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) több forrásra van szüksége, ha a rá osztott szerep szerint jelentős részt kell vállalnia a világgazdaság helyreállításában. A világgazdaság nagy részét képviselő G20 találkozón további adó- és kamatcsökkentésre szánták el magukat az államok vezetői.
Vágólapra másolva!

Dominique Strauss-Kahn, az IMF vezérigazgatója a BBC-nek hétfőn elmondta, hogy legalább 100 milliárd dollár extra forrásra lesz szükség a következő hat hónapban. Szintén kívánatosnak nevezte a jegybanki kamatcsökkentések folytatását.

A legfejlettebb és néhány feltörekvő országokat tömörítő G20 találkozó vezetői megállapodtak Washingtonban, hogy erősíteni kívánják a gazdasági növekedést kamat- és adócsökkentéssel, illetve az állami kiadások növelésével.

A felkért pénzügyminiszterek egy hosszabb távú pénzügyi szabályozáson dolgoznak, amivel a kockázatos kölcsönöket felügyelnék. A kidolgozandó terveket a következő, áprilisi ülésen tárgyalják meg. A találkozó résztvevői a világ gazdasági erejének 85 százalékát, a lakosságának két harmadát képviselték.

A gazdasági csúcsértekezlet megemlítette az IMF kiemelkedő szerepét a válságra való reagálásokban, a rövid távú likviditási programjaival. Sürgették viszont a jelenlegi eszközeik felülvizsgálatát.

Japán 100 milliárd dollárral már megsegítette a szervezetet, és korábban is úgy nyilatkoztak, hogy elegendő forrással rendelkeznek ahhoz, hogy átvészeljék a gazdasági vihart. Most viszont Strauss-Kahn úgy nyilatkozott, hogy bár a közeljövőben biztosított a kellő fedezet, később további pénzekre is szükség lesz.