A finn pénzügyminiszter a legjobb, Veres a vert mezőnyben

Vágólapra másolva!
A finn pénzügyminisztert választott Európa idei legjobbjának a Financial Times, amely szerint Veres János is "jó osztályzatokat" kapott a válság közepette, így lett a 16-ik a 19-ből. A londoni üzleti napilap három fő kritérium alapján, adatokat és szakértői véleményeket figyelembe véve rangsorolja évente az európai pénzügyminisztereket.
Vágólapra másolva!

A politikai teszt azt vizsgálja, hogy a miniszterek milyen gyorsan ismerték fel a globális banki válság kiterjedését, milyen vezetői képességekkel bírnak és mennyire hatékonyak a hazai környezetben.

A vizsgálatba bevont 19 EU-pénzügyminiszter rangsorát az idén a 37 éves finn Jyrki Katainen vezeti. A Financial Times indoklása szerint Finnország "hirtelen ritka jelenséggé vált" Európában: pénzügyileg változatlanul stabil, és továbbra is valószínű, hogy jövőre "egészséges" mértékű költségvetési többletet ér el. Katainen 3,8 pontot ért el az átfogó ranglistán, amelyen az 1-es a lehetséges legjobb osztályzat. Az osztályzatokat az egyes részkritériumokban elért sorrendi helyezésekből különböző súlyozásokkal számolják ki.

A második helyezett Peer Steinbrück német pénzügyminiszter, aki a tavalyi győztes volt. Steinbrück a Financial Times szerint ellenőrzése alatt tartja ugyan a költségvetést, de a politikusi mércén "rettenetesen nagyot csúszott", mivel túl sokáig tartotta fenn azt a véleményét, hogy a válság nem jelent túl nagy kockázatot Németországra, Európa legnagyobb gazdaságára.

Az idei listára felkerült három közép-európai EU-tagállam - az eurócsatlakozás előtt álló Szlovákia, valamint Csehország és Magyarország - közül Jan Pociatek szlovák pénzügyminiszter kapta a legjobb, hatodik helyezést, de csak a gazdasági kritériumban elért első helye miatt. Pociatek a politikai és a stabilitási rangsorban egyaránt a 16. helyre került, a hazai környezetben elfoglalt "viszonylag gyenge" pozíciója, valamint kelet- és közép-európai országok állapota feletti általános piaci aggodalmak miatt, áll a Financial Times elemzésében.

Magyarország képviseletében Veres János ez utóbbi aggodalmak miatt került az összesített rangsorban 16. helyre: a stabilitási részmutató listáján a magyar pénzügyminiszter a 19. helyet kapta, a politikai ranglistán azonban a 8., a gazdaságin a 11. lett. A londoni gazdasági lap meg is jegyzi, hogy Veres János "a válság közepette jó besorolást kapott".

A lista három legalsó helyezésén euróövezeti országok pénzügyminiszterei osztoznak: Spanyolországé, Írországé és a sereghajtó Portugáliáé, gyenge gazdasági és politikai teljesítményük miatt.

A gazdasági kritérium több más részmutató mellett a közszféra 2009-re várható, ciklikus kiigazítással számolt GDP-arányos egyenlegét, az egyenlegben 2004 óta bekövetkezett változást és a GDP-arányos adóbevételek alakulását méri. A stabilitási index az idei összeállításban az adott gazdaságok piaci megítélésének a pénzügyi válság kezdete óta bekövetkezett változását mutatja, annak alapján, hogy mennyibe kerül most az egyes kormányok adósi nem teljesítővé válása elleni piaci biztosítás (CDS).