Szerbia 518 millió dollárt kap az IMF-től

Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) 518 millió dolláros készenléti hitelt nyújt Szerbiának, hogy leküzdje a globális pénzügyi válság hatásait - jelentette be helyi idő szerint hétfőn Washingtonban Dominique Strauss-Kahn IMF-főigazgató.
Vágólapra másolva!

A válság további híreit itt olvashatja

Strauss-Kahn tájékoztatója szerint a készenléti hitelmegállapodás 15 hónapra szól. A kölcsön odaítéléséről szóló döntést még jóvá kell hagynia az IMF igazgatótanácsának is. Az IMF-igazgató szerint a globális pénzügyi válság elkezdte éreztetni hatását Szerbiában, és a hirtelen végbement változás a nemzetközi környezetben valószínűleg lelassítja a hitelügyleteket és a gazdasági aktivitást a balkáni térségben.

A szerb gazdaság növekedési előrejelzését 7 százalékról 3 százalékra módosították 2009-re a válságra hivatkozva - írja az AFP hírügynökség. A készenléti hitellel segítik a délszláv állam kormányát abban, hogy az államháztartási deficitet a GDP 1,5 százalékára szorítsák le az idei 2,7 százalékról.

Strauss-Kahn szerint a szerb hatóságok erős és átfogó cselekvési programot dolgoztak ki a körülményekhez igazodóan, a hitelmegállapodás ezt programot támogatja. A program keretében strukturális reformokkal segítik a gazdasági növekedést és az exportot.