Európában tovább zuhantak az indexek

Vágólapra másolva!
Öt és féléves mélypontra lökte a nyugat-európai tőzsdeindexeket a terebélyesedő gazdasági recesszió. A zsugorodás egyaránt rontja a bankok és az iparvállalatok helyzetét.
Vágólapra másolva!

A legmegbízhatóbb európai részvények árfolyama alapján számolt FTSEurofirst 300 index csütörtökön 781,9 ponton végzett, azaz szerdához képest 3,7 százalékot esett, de az év eddig eltelt részében már 48 százalékot süllyedt.

A tőzsdehelyzetet összefoglaló kommentárok elsősorban arra hívják fel a figyelmet, hogy nagy banki részvények - például a Credit Suisse vagy a holland ING - ára is 9-10 százalékkal zuhant. Az olajipari papírok esetében is általában 2 százalékot meghaladó árfolyamcsökkenés következett be. Az európai piacokat a Wall Street veszteségei is nyomasztják.

Londonban a tőzsde vezető FTSE-100 részvényindexe csütörtökön 3874,99 ponton zárt, napi vesztesége 3,26 százalék lett. Miként szerdán is, nem egy papír árfolyama két számjegyű értékkel zuhant, így az Aviva biztosítóé 16,77 százalékkal, a Prudential biztosítóé 16,33 százalékkal.

Nem gyakori eset, hogy a bányaipari óriás, a Rio Tinto részvénye 10,4 százalékkal olcsóbbodjon, az ugyancsak bányaipari Xstrata vállalaté 14,1 százalékkal. A korábban nagy veszteségeket elszenvedő HBOS pénzügyi részvény viszont 12 százalékkal drágult. A kiskereskedelmi cégek részvényei között is akadtak nyertesek.

Frankfurtban a szerdán óriási árfolyamveszteséget elszenvedett BASF-részvény csütörtökön "korrigált", 2,28 százalékkal drágult, de csak három részvény árfolyama ment fel a 30 részvényes DAX kosarában. Az index így végül 3,08 százalékos süllyedéssel 4220,20 ponton zárt. Nagy lett a Commerzbank (-8,47) és a Deutsche Bank (-9,44) vesztesége, de az ipar vállalatainak részvényei között is több (ThyssenKrupp, Volkswagen, E.ON) 6 százalékot közelítő veszteséggel zárt.

A párizsi CAC-40 index 3,48 százalékot 2980,42 pontra süllyedt. Kiemelkedően, 10,4 és 10,7 százalékkal esett a Lafarge cementipari és az Arcelormittal acélipari papír árfolyama, a Renaulté 6,25 százalékkal ment le, a Crédit Agricole banké 7,16 százalékkal.