New York a fellegekben az új minisztertől

Vágólapra másolva!
Trendfordulót remélnek a Wall Streeten a leendő amerikai pénzügyminiszter személyének ismertté válását követő remek hangulattól. Nagy volt a forgalom, a részvények négyötödének nőtt az értéke pénteken.
Vágólapra másolva!

Tapintható megkönnyebbüléssel reagált a New York-i tőzsde a hírre, hogy Barack Obama, a januárban hivatalba lépő új amerikai elnök Tim Geithnert, a Fed (az amerikai jegybank) New York-i részlegének elnökét jelöli pénzügyminiszternek. A börze napközben még mínuszban volt, ám miután az NBC - a kereskedés vége előtt egy órával - nyilvánosságra hozta az értesülést, kilőttek az indexek.

A 30 vezető ipari részvény DJIA mutatója végül 8046,42 ponton zárt 6,5 százalék (494,13 pont) növekedéssel, a technológiai papírok Nasdaq Composite indexe pedig 5,2 százalék (68,23 pont) emelkedéssel 1384,35 ponton fejezte be a napot. A legnagyobb 500 papírt tömörítő S&P, 11 éves mélypontjáról elrugaszkodva, 6,3 százalékot erősödött.

A szakértők szerint a piac Obama megválasztása óta várta, hogy kit választ pénzügyminiszternek, akinek a legfőbb feladata a gazdasági-pénzügyi válság megoldása lesz. A jelek szerint a befektetők Geithnert a lehető legalkalmasabbnak tartják a feladatra. "Tökéletes választás. Intelligens, fiatal, mégis tapasztalt" - idézett a Bloomberg egy üzlekötőt. "Ez a hír doppingszerként hathat a piacra" - lelkesedett egy másik.

(Az új pénzügyminiszter kiléte egyébként még fontosabb annak fényében, hogy a Bush-kormányban e posztot betöltő Henry Paulson a minap bejelentette: ha nagyobb váratlan esemény nem következik be, utódjára bízza annak eldöntését, pontosan mire és hogyan használtasson fel a 700 milliárd dolláros bankmentő csomag maradék fele.)

Az NBC-hír hatására a hosszú ideje negatív rekordokat döntögető Citigroup 35 százalékos napi veszteségét 22 százalékosra faragta le. Egyes olajpapírok egyenesen 20 százalék feletti pluszban zártak, mivel hat nap után először az olaj is drágult.

Összességében csaknem ötször annyi részvény nyert pénteken a tőzsdén, mint amennyi esett, sőt a 30 Dow Jones-papírból csak három nem drágult. Október 10. óta ez volt a legnagyobb forgalmú nap, 2,4 millió részvény cserélt gazdát, és ennek 11 százalékát a Citigroup-ügyletek tették ki.