OTP-fieszta Budapesten

Vágólapra másolva!
Felfüggesztették néhány percre az OTP papírok kereskedését a BÉT-en, miután több mint 10 százalékkal erősödött a bankpapír árfolyama. A kereskedési szünet után még több vásárló nyomult a bankpapír piacára, nem sokkal három óra után 13 százalékos pluszt mutatott az árfolyam.
Vágólapra másolva!

A papír egész nap pluszban járt, az árfolyam azonban jelentősen erősödött az MNB bejelentését követően, miszerint a monetáris tanács 5 százalékról 2 százalékra csökkentette a decemberi tartalékolási periódustól hatályos kötelező tartalékráta mértékét.

A felfüggesztéskor, 14:49-kor az OTP papírok árfolyama 2565 forint volt, 235 forinttal, 10,09 százalékkal magasabb mint pénteken záráskor.

Vastagon pluszban a BUX

A kereskedés visszaállítása után tovább erősödött a bankrészvény, nem sokkal három óra után 2621 forintnál járt az árfolyam, ami bő 12 százalékos drágulást jelent a pénteki végeredményhez képest. Főleg az OTP szenzációs szereplése miatt a BUX is jókora pluszt halmozott fel, az említett időpontban az irányadó mutató 11 607 pontnál járt, ami 6,4 százalékos többletnek felel meg.

A másik három vezető papír is jól szerepel, a Mol 6,4 százalékkal 9355, a Magyar Telekom 4,3 százalékkal 554, a Richter pedig 3,3 százalékkal 25 300 forintra erősödött.

Nyugvópont a fejlődő piacokon?

Kuti Ákos, a Cashline részvénypiaci elemzője úgy foglamazott, hogy "buli van" a piacokon. A befektetők megnyugodtak, az összes kockázatosabb befektetési formába jön vissza a pénz a biztosabbnak tartott német kötvényekből. Egész Közép-Európában emelkednek a tőzsdék, mert a magasabb hozam reményében jön vissza a tőke a régióba az októberi nagy pánik után.

A kamatcsökkentés még jobbat tett a részvénypiacnak, hiszen így a hitelkondíciók is kevezőbbek lehetnek. Kuti Ákos azt mondta, hogy ha marad ez a hangulat a jövőben, akkor az év végéig benne van a részvénypiacban egy tízszázalékos emelkedés lehetősége is.

Hosszabb távon a január végi és februári gyorsjelentési szezon lehet a következő nagyobb támaszkodási pont, hiszen ekkor látnak napvilágot a vállalati profitok és prognózisok, amik számokban mérhető adatokkal támogatják a tőzsdei kereskedést.