Veres: mindenkinek fontos a bankmentő csomag

Vágólapra másolva!
A pénzügyi közvetítőrendszer stabilitásának erősítéséről szóló törvényjavaslat egyfajta állásfoglalás amellett, hogy az ágazat piaci szereplőinek működése nem lehet kizárólag magánérdek - mondta Veres János pénzügyminiszter a közvélemény által "bankmentő csomagnak" nevezett törvényjavaslat általános vitájának kezdetén hétfőn a parlamentben.
Vágólapra másolva!

A javaslat lehetővé teszi az állami beavatkozást azokban a helyzetekben, amikor a társadalmi érdek érvényesülése megelőzi a magánérdekeket - fejtette ki expozéjában Veres János.

A pénzügyminiszter hangsúlyozta, hogy az állami tőkeemelésre és garanciavállalásra csupán átmeneti jelleggel, elsősorban a stabilitás fenntartása érdekében van szükség.

Az állami tőkeemelés célja a pénzintézetek működési-, likviditási- és tőkehelyzetének javítása. Az intézkedéshez kapcsolódó osztalékfizetést a különleges elsőbbségi részvények biztosítják az államnak - emelte ki Veres János.

Hozzátette, hogy az állam tulajdonába kerülő papírok vétójogot adnak a szavazatelsőbbséget biztosító és a minősített többségi egyetértést igénylő kérdésekben, sőt különlegesen súlyos helyzetben átmeneti tulajdonosi irányítást is lehetővé tesznek.

Az MNB és a PSZÁF ajánlása kell hozzá

Veres János szerint az állami beavatkozás másik fontos eleme a garanciavállalás, mely a törvény által megjelölt időtartam alatt lejáró források megújítását segíti a "bizalmi válság idején nehézségekbe ütköző hitelintézeteknél". Mint megjegyezte: a rendelkezésre álló összeget a bankok nem használhatják növekedési, illetve akvizíciós célokra.

A beavatkozás feltétele továbbá, hogy a garanciavállalást a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) felügyeleti tanácsának elnöke, illetve a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke együttesen javasolja, emellett az állami garancia alapjának hitelszerződésnek vagy hitelviszonyt megtestesítő értékpapírnak kell lennie - tette hozzá.

300 milliárd tőkeemelésre

A pénzügyminiszter expozéjának végén megjegyezte: a kormány még a 2008-as parlamenti ciklusban szeretné elfogadtatni a bankmentő csomagról szóló törvényjavaslatot.

A pénzügyi közvetítőrendszer stabilitásának erősítéséről szóló törvényjavaslat értelmében az állam összességében 300 milliárd forintot fordíthatna a hitelintézeti tőkeemelésre. A javaslat szerint a magyar állam nevében a pénzügyminiszter 2009. február 28-ig teljesíthetné a különböző állami tőkeemeléseket, illetve az állam javára befolyásszerzést hajthatna végre. A bankmentő csomag legfeljebb 300 milliárd forintot biztosít a magyar állam garanciavállalására.

A hitelintézetek kötelezettsége legkevesebb három hónapra, illetve legfeljebb ötéves futamidőre szólhat.