Nyers: Hazai forrás kell a magyar bankoknak

Vágólapra másolva!
Jövőre az ideinél is nehezebb évvel kell szembenézniük Magyarország és a világ bankjainak - mondta Nyers Rezső, a Magyar Bankárszövetség főtitkára a Pénzügyi és Tőzsdei Almanach idei számának megjelenésekor. A főtitkár szerint a világ pénzintézeteinek több fontos kérdést is gyorsan el kell dönteniük.
Vágólapra másolva!

A magyar bankrendszer és annak tagjai a pénzügyi válság ellenére stabilan működnek - hangsúlyozta a főtitkár. Ehhez szükségük volt az anyabankok támogatására. Nyers Rezső azonban úgy véli, hazai forrásokkal is ki kell egészíteni a bankok eszközeit ahhoz, hogy nagyobb mértékben hitelezhessék a gazdaság szereplőit.

Ennek érdekében fontosnak nevezte azt, hogy a Magyar Nemzeti Bank csökkentette a kereskedelmi bankok betétjei után a jegybanknál elhelyezett kötelező tartalékráta arányát. Emellett a magas betéti kamatokkal is gyűjthetnek forrásokat a hazai pénzintézetek.

A világ pénzügyi szereplőinek jövőre több kérdést is gyorsan tisztázniuk kell. Ezek közé tartozik egy nemzetek feletti pénzügyi felügyelet létrehozásának lehetősége, valamint egységes betétbiztosdítási elvek és gyakorlat kialakítása - vélekedett Nyers Rezső.

A biztosítótársaságok idei első három negyedévének adatain már látszanak a pénzügyi válság hatásai, ennek ellenére újabb biztosítók jönnek létre - mondta a rendezvényen Trunkó Barnabás, a Magyar Biztosítók Szövetségének főtitkára. Bán Rita, a Stabilitás Pénztárszövetség főtitkára pedig azt hangsúlyozta, hogy a pénztáraknak valódi tulajdonosokra van szükségük, a tagoknak ügyféllé kellene változniuk.