Zárt végű lesz a MAG ingatlanalap

Vágólapra másolva!
Csütörtöktől  megszűnt a MAG ingatlanalap befektetési jegyeinek visszaváltása, és az alapkezelő kezdeményezte az alap zárt végűvé alakítását - közölte az alapkezelő. Az alap likvid eszközeinek mértéke ugyanis a törvényben előírt 15 százalék alá csökkent. Kéthetes szünet után hétfőtől több alap jegyeinek forgalmazása indult újra új feltételekkel, közülük az egyik kezelője szintén az alap zárt végűvé alakítást tervezi.
Vágólapra másolva!

A Macrogamma Befektetési Alapkezelő Zrt. csütörtöki nappal kezdeményezte a MAG Nyílt végű Ingatlanbefektetési Alap befektetési jegyei folyamatos visszaváltásának 180 napra való felfüggesztését, amit az alapkezelő már a forgalmazás hétfői újraindulást megelőzően feltételesen kérvényezett. Az elmúlt három nap mérsékelt visszaváltásait követő felfüggesztési kérelemmel egyidejűleg az alapkezelő elindította az alap korábbi terveknek megfelelő zárt végűvé alakítását.

A Macrogamma Befektetési Alapkezelő Zrt. az után kérte a - tavaly márciusi megalakulása óta következetesen magas ingatlanhányadú - MAG Nyílt végű Ingatlanbefektetési Alap befektetési jegyei folyamatos visszaváltásának felfüggesztését, hogy az alap likvid eszközeinek mértéke a törvényben előírt 15 százalék alá csökkent az összes ingatlanalapra vonatkozó felfüggesztés óta bekövetkezett mintegy 340 millió darab, 1 forint névértékű befektetési jegy visszaváltása után.

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete november 26-án november 27-től elrendelte a befektetési jegyek folyamatos visszaváltásának 180 napra való felfüggesztését. Az alapkezelő már a befektetési jegyek forgalmazásának hétfői elindítása előtt benyújtotta a felfüggesztés iránti kérelmét, azonban a végleges felfüggesztést csak azután kezdeményezte, hogy megbizonyosodott, a befektetési jegyek folyamatos visszaváltásának felfüggesztésére van szükség az alap zárt végűvé történő átalakulási módja kidolgozásának, illetve a befektetőkkel való kommunikáció érdekében.

Négyéves futamidőt terveznek

Az elmúlt három napban mindössze három magánszemély váltott vissza befektetési jegyeiből, míg az alap nagybefektetői közül csak ketten nyújtottak be belső limitjeiknek megfelelő kisebb visszaváltást. A befektetők jelentős része kivárja a zárt végű alap várhatóan 4 éves futamidejét.

Az alapkezelő már a forgalmazás hétfői újraindítása előtt minden befektetőjét írásban értesítette az ingatlanportfólió leértékeléséről, a felfüggesztési kérelemről és a zárt végűvé alakítási szándékról.

Ha a felfüggesztés alatt további magánbefektetők jelzik, hogy nem kívánnak a zárt végű alapban részt venni, az alapkezelő vállalja, hogy ezen befektetési jegyeket megvásárolja, illetve segítséget nyújt azok másodlagos forgalomban való értékesítése során. Az alap jegyei a zárt végűvé válás után is forgalomképesek maradnak; az alap jegyeire már most is lehet tőzsdei megbízást adni.

Visszaállhat a jegyek korábbi értéke

Az alapkezelő közben megtette a szükséges intézkedéseket az alap zárt végűvé alakítása érdekében. Az alapkezelő álláspontja szerint a befektetők pénze a zárt végűvé válás esetén van a legnagyobb biztonságban, ebben az esetben ugyanis a befektetési jegy tulajdonosának vagyona nem függ a többi befektető visszaváltásától. A tőkekivonási lehetőség megszűnésével, a zárt végűvé alakulást követően fokozatosan visszaállhat az alap nettó eszközértéke a válságot megelőző időszak szintjére.

Az alapkezelő meggyőződése, hogy a zárt végű futamidő végére az alap a piaci átlagot meghaladó hozamot biztosít a befektetési jegyek tulajdonosai számára, és további tőkét is tud majd bevonni. Az alapkezelő a felfüggesztés időtartamát az üzleti modell frissítésére, további befektetők meggyőzésére és további ingatlanpiaci lehetőségek felkutatására fordítja.