Svédországban kéreget a Ford és a GM

Vágólapra másolva!
Újabb rossz hírek láttak napvilágot hétfőn a világ autóiparáról: a novemberi eladási adatok Svédországban, Japánban és Dél-Koreában is jelentős csökkenést mutatnak. Két amerikai gyár a svéd kormánytól kér támogatást veszteséges márkái életben tartásához.
Vágólapra másolva!

Svédországban 36 százalékkal kevesebb autót vettek novemberben, mint egy hónappal korábban, ilyen mértékű havi esésre legutóbb 1993-ban volt példa - írja a Reuters. "A pénzügyi válság és a gyengülő gazdaság hatása mostanra érte el teljes erővel az autópiacot" - mondta az ágazati szövetség vezetője, Bertil Molden.

A hétfői Financial Times azt írta, hogy az európai versenytársaknál is nagyobb bajban lévő két amerikai gyáróriás, a General Motors és Ford azzal kereste meg a svéd kormányt, hogy segítséget kérjen a birtokában lévő svéd márkák (a Saab, illetve a Volvo) csökkenő értékesítése miatt kialakult nehézségek orvoslására. Annyi tudható, hogy a svéd kormány kétmilliárd koronás (195 millió euró) segélycsomagot tervez az ország autóipara számára, direkt támogatás vagy garantált hitel formájában.

Az idei év harmadik negyedévében a Volvo 548 millió dolláros veszteséget termelt a Fordnak, a Saab pedig sohasem volt nyereséges, mióta a GM 1989-ben részesedést vásárolt benne. Pár napja az a hír is felröppent, hogy a GM mérlegeli, esetleg megszabadulna négy márkájától, köztük a Saabtól.

Más európai gyártók, így a francia Peugeot-Citroen és a Renault már korábban bejelentették termelésük csökkentését, ami egyes üzemeik bezárásával jár. Franciaország, Olaszország és Spanyolország novemberi eladási adatai még nem ismertek, de a kontinentális piac az októberi számok alapján is 5,4 százalékkal szűkült.

Ázsiában sem jobb a helyzet

Dél-Koreában a helyi gyártók összesített eladásai 8,6 százalékkal csökkentek novemberben, míg Japánban az előző év hasonló időszakához képest 18 százalékos a teljes piac visszaesése. A Reuters által idézett koreai szakértő szerint már az idei negyedik negyedév is gyászosnak ígérkezik a gyártók számára, de a jövő év lesz igazán problémás. "Senki sem tudja majd kivonni magát a az alacsony kereslet hatása alól" - jósolta a Hyundai elemzője.