Az unió nem javasol áfacsökkentést

Vágólapra másolva!
Az euróövezet országai tartanak tőle, hogy az áfacsökkentés nem jutna el a fogyasztókig, így elvetették az ötletet. Támogatják viszont a gazdaságélénkítő csomagot és a bankmentést, amely azonban a versenyügyi biztos miatt nem halad elég gördülékenyen - írja a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

Igen a 200 milliárdos uniós gazdaságélénkítő csomagra, és nem az áfa mérséklésére - az Európai Unió pénzügyminisztereinek tegnapi brüsszeli értekezletén hosszadalmas osztás-szorzás után nagyjából rendben lévőnek találták az Európai Bizottság javaslatait, hogy milyen eszközökkel és meddig menjenek el a tagállamok a recessziót legalábbis fékező útjukon.

Bár a végső szót a jövő heti EU-csúcs mondja ki, a jelek szerint a közel 200 milliárd euró reális összeg. Egyedül Németország eddig 31 milliárd eurót kalapált össze, két konjunktúraélénkítő csomagjával. Ugyanakkor az euróövezetben biztosan nem kerül sor áfamérséklésre. Eddig a zónán kívüliek közül Nagy-Britannia jelentette be az általános forgalmi adó mérséklését, hogy ezzel is ösztönözze a belső keresletet.

Jean-Claude Juncker luxemburgi kormányfő (képünkön) az eurócsoport elnökeként azonban világossá tette, hogy a tagállamoknak két jó okuk is van arra, hogy ne kövessék a brit példát. Egyrészt - egyetértve az Európai Bizottsággal - nem látnak garanciát arra, hogy az tényleg eljut a fogyasztókhoz, tehát kérdéses, hogy valóban extra keresletet generál.

Másfelől az ideiglenes adómérséklés végrehajtása politikailag kényes kérdés, hiszen a tagállamoknak egységesen kellene dönteniük mellette, és megszüntetése is bizonytalanságot szülne, mert nehéz volna egy közös időpontban megállapodni.

A miniszterek egyébként is ódzkodnak az esetleges versenytorzító lépésektől. Több tagállam is úgy látja, hogy az Európai Bizottság versenyhatósága nem az ígért rugalmasság (és tempó) szerint jár el a bankszektornak nyújtott mentőöv elbírálásakor. Peer Steinbrück német pénzügyminiszter keresetlen szavakkal bírálta Neelie Kroest, az EB versenypolitikáért felelős tagját, amiért keresztbe tesz a Commerzbanknak szánt berlini támogatás ügyében.

Késik az osztrák csomag jóváhagyása is, Brüsszel mindenekelőtt tiszta játékszabályokat kíván látni a bécsi intézkedésekben. Így tisztázásra szorul az állami pénzek kamatterhe, továbbá annak kérdése, meddig szólhat az állami garancia, annak lefordítása, "beárazása" a normális piaci viszonyokra. Az sem világos, fizethet-e osztalékot részvényeseinek olyan cég, amely állami támogatást vett igénybe.

A múlt héten Párizsból hallatszottak kritikus hangok, miszerint Kroes blokkolni készül a francia bankoknak szóló mentő csomagot. A holland nemzetiségű biztos tegnap megígérte: még karácsonyig módosítanak a szabályokon, hogy kevesebb bürokráciával, gyorsabban ítélkezhessenek. Párizs 40 milliárd eurót tartalékol tőkeinjekcióra, amelyből 10,5 milliárdért már hat nagybank jelentkezett.