Leállít 180 gyárat, 20-at pedig bezár a Dow

2008.12.08. 18:54

A Dow Chemical, az amerikai vegyipari óriásvállalat hétfőn bejelentette, hogy megválik ötezer teljes munkaidőben foglalkoztatott dolgozójától - írja a Marketwatch. A cég a költségcsökkentés jegyében hatezer szerződéses munkavállalót is elbocsát, és átmenetileg leállítja 180 üzemét, húszat pedig bezár. Ez utóbbiak a magas költségű üzemek körébe tartoznak.

Itt találja a válsággal kapcsolatos összes hírt

A leépítések a munkavállalók 11 százalékát érintik, és évi 700 millió dolláros megtakarítást jelentenek a vállalatnak 2010-ig. A Dow részvényei a hír bejelentése után 4,4 százalékkal emelkedtek, később további nyereséget könyvelhetett el a papír, amely bő 5 százalékos pluszban állt - magyar idő szerint - hétfő este 8 óra előtt. 

A Dow hétfői sajtótájékoztatóján két topmenedzser, Andrew Liveris vezérigazgató és Geoffery Merszei pénzügyi igazgató (CFO) ismertette a cég által hozandó intézkedéseket. Liveris elmondta, az ötezer állandó munkatárs közül, akit leépítenek, kétezren úgy távoznak, hogy egész üzletágakat választanak le a Dow-ról. A társaság így három fő területre, a közös vállalatokra, a húzótermékekre, továbbá az egészégügyi-mezőgazdasági ágazatra koncentrál majd. 

Mindennek során karcsúbb irányításra áll át a cég, a különböző területek üzleti szolgáltatásait a központból vezérlik majd. A 180 átmenetileg leálllított gyár a cég összes üzemének az egyharmadát teszi ki. A bezárások nagyjából egyenlően érintik az európai és az észak-amerikai részlegeket.

Geoffery Merszei pénzügyi igazgató elmondta, hogy a mostani elbocsátások 700 millió dolláros egyszeri költséggel járnak, viszont a működési költségek éves szinten 700 millió dollárral csökkennek majd.

A Dow Chemical a magyar piacon is jelen van. A társaság magyarországi története a hetvenes évek elejéig nyúlik vissza: az első hazai Dow-képviselet 1970-ben kezdte tevékenységét, a Zenith Külkereskedelmi Vállalat keretén belül, 1980-ban pedig megnyílt az önálló Dow képviseleti iroda Budapesten - derül ki a cég honlapjáról. Kilenc évvel később, 1989-ben Donichem Kft. néven létrejött a Dow magyarországi vegyesvállalata, amely 1992-ben átalakult, és az anyacég tulajdonában lévő Dow Hungary Kft. néven működött tovább. 

A Dow Chemical Company mezőgazdaságban alkalmazott vegyipari és biotechnológiai termékei a másik magyarországi Dow érdekeltség, a Dow Agrosciences képviselet tevékenységi körébe tartoznak. A cég által gyártott Styrofoam hőszigetelő termékek gyártása 1991-ben indult a vállalat balatonfűzfői üzemében, amelynek kapacitása azóta a duplájára bővült. Azt egyelőre nem tudni, hogy a balatonfűzfői üzemet érinti-e az anyavállalat lépése.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK