Tartósan veszteséges a légiközlekedés

Vágólapra másolva!
A világ légitársaságainak az idei vesztesége eléri az 5 milliárd dollárt, ami jövőre várhatóan 2,5 milliárd dollár lesz - közölte a Nemzetközi Légiforgalmi Szövetség (IATA).
Vágólapra másolva!

A szervezet szeptemberben valamivel nagyobb, 5,2 milliárd dolláros idei veszteséggel számolt. A jövő évi veszteséget akkor még 4,1 milliárd dollárra tette. Giovanni Bisignani, az IATA igazgatója azt mondta, hogy jövőre is folytatódik az ágazat válsága, a cégek valószínűleg ötven éve a legrosszabb jövedelmi helyzetbe kerülnek.

Az idei eredményeket befolyásolja az év közepéig igen magas olajár, valamint az év közepétől egyre nyilvánvalóbb globális gazdaságnövekedési lassulás. A gazdasági válság jövőre is tart majd, azonban a kőolaj átlagára - a jelenlegi számítások szerint - jóval alacsonyabb lesz az ideinél.