Egyedül a londoni tőzsde tartotta magát

Vágólapra másolva!
Kevés volt az energiarészvényeknek - az olajár fellendülésétől eredő - egyértelmű drágulása csütörtökön a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek felhajtásához, mivel a piacokon makacsul jelen vannak a recessziós félelmek, és elsősorban a pénzügyi papírok árát húzzák le.
Vágólapra másolva!

A pénzpiacok stabilizálódásának nincsenek egyértelmű jelei - mondják az elemzők. A legmegbízhatóbb európai részvények FTSEurofirst 300 indexe így a napot 0,8 százalékos veszteséggel 853,74 ponton zárhatta, idei vesztesége összesen már 43 százalék.

London jelentette csütörtökön az egyik kivételt a mérsékelt nyugat-európai süllyedésben, ugyanis a tőzsde FTSE-100 vezető indexe a nap végére fél százalékkal 4388,69 pontra tudott erősödni. Frankfurtban a DAX-30 a napot 0,78 százalékos eséssel zárta 4767,20 ponton. A párizsi CAC 40 tőzsdeindex 0,43 százalékos csökkenéssel 3306,13 ponton végzett.