Vágólapra másolva!
A Cargo Slovakia vasúti teherszállító társaság, amelynek jövőre előreláthatóan legalább 40 százalékkal csökken a forgalma, Szlovákiában a nemzetközi gazdasági válság első áldozata.
Vágólapra másolva!

"A Cargo forgalma jövőre várhatóan negyven százalékkal csökken, mert a cégek gazdasági nehézségeik és a termelés csökkenése miatt kevésbé fogják igénybe venni a vasúti teherszállítást" - - jelentette ki Robert Fico szlovák kormányfő kedden Pozsonyban azt követően, hogy ülést tartott a szlovákiai érdekegyeztető tanács. Szerinte a kormány nem ért egyet az alkalmazottak elbocsátásával, ahogy azt a cég vezetése tervezte. "Ez a mi végleges álláspontunk. A pénzügyminiszternek már konkrét tervei vannak arra, hogyan nyújtsunk segítséget a szlovák vasútnak, hogy túlélje ezt a nehéz időszakot" - szögezte le Fico.

A miniszterelnök megismételte: kormánya ebben a helyzetben is elutasítja a Cargo Slovakia privatizációját, amelyet korábban tervbe vettek, mert azt nem tartja jó megoldásnak. "Nem gondoljuk, hogy a privatizáció gyógyír lehet mindenre, s ha valamit magánkézbe adunk, az egyszerre jól fog működni. Szemtanúi vagyunk olyan eseteknek is, amikor a privatizált cégek nem működnek jól. A Szlovák Köztársaság kormánya nevében kijelenthetem, hogy a Cargo eladását nem engedélyezzük, mert azt a szlovák állam stratégiai vagyonának tartjuk" - fejtette ki Fico. Ugyanakkor leszögezte, hogy szükség van a szlovák vasutak munkája hatékonyságának az emelésére, a veszteségek csökkentésére és a fő vasúti útvonalak árának jobb meghatározására.

A Cargo Slovakia 2005-ben alakult, s vált önálló társasággá. Szlovákiában ez a cég a negyedik legnagyobb munkáltató. A tavalyi év végén 11 ezer embernek biztosított munkát.