Tizenegy százalékra nőtt a diákhitel kamata

Vágólapra másolva!
A Diákhitel Központ (DK) igazgatósága évi 11 százalékban állapította meg a diákhitel 2009. január 1. és június 30. közötti időszakban érvényes kamatát - közölte a DK kedden az MTI-vel. Az első szemeszterben a kamat mértéke évi 9,5 százalék volt.
Vágólapra másolva!

A kamat változása a speciális törlesztési feltételeknek köszönhetően nem növeli meg a havi törlesztőrészlet összegét, mert továbbra is kizárólag a jövedelemhez igazodik - hangsúlyozza a DK közleménye. A törlesztési futamidőt a kamat emelkedése minimális mértékben hosszabbíthatja.

A felvehető hitel összege nem változott, továbbra is havi 40, 30, 25, 21, illetve 15 ezer forintos összeg közül választhatnak a felsőoktatásban tanulók, csak a költségtérítésesek kérhetnek ennél többet, havi 50 ezer forintot.

A diákhitel több évig tartó törlesztési ideje alatt többször is bekövetkezhetnek ellentétes irányú piaci mozgások. Ha a piac jelentősen drágul, akkor ez megjelenhet a diákhitel növekvő kamatában is, ha viszont "olcsóbban" lehet pénzhez jutni, akkor a kamat is csökkenhet. Ez az összefüggés jól nyomon követhető volt 2004-ben, amikor a dráguló piac a diákhitel 2001-es induló, 9,5 százalékos kamatát 11,95 százalékra emelte, majd 2006-ban, a piac konszolidációja után a kamat újra lecsökkent a 9,5 százalékos szintre.