Az Ecostat jövőre 1,3-1,5 százalékos visszaesésre számít a GDP vonatkozásában, éves átlagban a munkanélküliségi ráta jövőre 8,6 százalékos lesz, 30 ezer új munkanélküli várható a következő évben - mondta Belyó Pál, az Ecostat vezérigazgatója a kutatóintézet szerdai tájékoztatóján, amelyen ismertették a jövő évi prognózist.

A háztartások fogyasztásában 2 százalékos visszaesésre számítanak, míg a közösségi fogyasztás várhatóan 1,8 százalékkal mérséklődik.

Belyó Pál két pozitívumot is mondott a következő év vonatkozásában, az államháztartási hiány - uniós szemléletben - tovább csökken, 2,7 százalékos lehet a GDP-hez mérten. Az infláció vonatkozásában is jelentős mérséklődésre számítanak az Ecostatnál, éves szinten 3,2 százalékra csökken a pénzromlási ütem az Ecostat kutatói szerint.

Belyó Pál úgy véli, a recesszió háromnegyed-egy évig tart majd, azt követően a gazdasági visszaesés megáll Magyarországon.

A kutató szerint a jegybanki alapkamat-csökkentés lassú ütemben folytatódhat, míg idén elképzelhető egy 0,5 százalékpontos kamatvágás, jövőre az év végére 7-7,5 százalékos alapkamat lehet az országban, az euró árfolyama pedig 2009-ben 260-270 forintos sávban lesz.