Vágólapra másolva!
A jelenlegi nulla százalék helyett 20 százalékos minimum önrészt, a 120 hónapos futamidő maximum 96 hónapra csökkenését, valamint a finanszírozó cégek számára az ügyfél fizetőképességének alaposabb megvizsgálását ír elő 2009. január 5-től a Pénzügyi Szervek Állami Felügyelete (PSZÁF) a Magyar Lízingszövetséggel folytatott egyeztetések eredményeként.
Vágólapra másolva!

A felügyelet tájékoztatója nem kötelező, azonban azokra a gépjármű-finanszírozási konstrukciókra, amelyeket a hivatal kockázatosnak ítél meg, 50-100 százalékos többlettartalékot ír elő.

Mészáros György, a Magyar Lízingszövetség elnöke az MTI kérdésére elmondta: a magas többlettartalék miatt a szövetség tagjai egyetértettek abban, hogy januártól nem alkalmazzák az alacsony kezdőrészletes, hosszú futamidejű, illetve az évekig csak kamatfizetést kérő konstrukciókat. Az elnök hozzátette: az új szabályozás csak az új konstrukciókra érvényes, a már megkötötteket nem érinti.

A Magyar Lízingszövetség szerint a magyar gépjárműpiac már a pénzügyi válság előtt krízishelyzetben volt, állandó importőri nyomás jellemezte, az újautó-értékesítési darabszámok szinten tartása miatt valóságtól elszakadó listaárak, nem transzparens árképzés, valamint olyan minimális árrés az értékesítésben, amelyet a finanszírozási és biztosítási jutalék pótolt.

A pénzügyi válság következtében szűkültek, illetve drágultak a refinanszírozási lehetőségek, ezáltal drágultak az ügyfélhitelek, szigorodott a hitelbírálat, és túltermelés alakult ki.

Mészáros György kiemelte: a finanszírozási szabályok szigorodása mindenképpen átláthatóbb és biztonságosabb feltételeket biztosít. Várhatóan visszafogja a lakossági autóeladásokat, de csupán azok szorulnak majd ki a vevői körből, akiknek már a kezdőrészlet megfizetése is komoly gondot jelent. A felelős vásárlók jól járnak, hiszen a túlságosan kockázatos konstrukciók eltűnésével csökken a finanszírozók vesztesége, és ez visszahathat a hitelek kamatára is.

Fontos változás a PSZÁF útmutatójában, hogy a kezdőrészlet a gépkocsi valós értéke alapján fizetendő, ami új autók esetében a listaár mindenfajta kedvezménnyel csökkentett értéke, használt autóknál pedig az Eurotax katalógusban meghatározott érték.