Megmaradnak a magyar Bosch-telepek

Vágólapra másolva!
A Bosch cég Blaupunkt nevű autós multimédia üzletágának tulajdonoscseréje nem érinti a Bosch Budapesti Fejlesztési Központját valamint hatvani autóelektronikai gyárát sem - közölte a Robert Bosch Kft. az MTI-vel hétfőn.
Vágólapra másolva!

A Bosch 2009-től az összetett rendszerekre kíván összpontosítani, ezért a Car-Multimedia-Blaupunktot, valamint audio-komponenseket, hangfalakat, erősítőket és antennákat gyártó két részlegét az Aurelius csoportnak adta át, amely közepes méretű cégek és leányvállalatok felvásárlására szakosodott. A döntés hátterében az állt, hogy a Bosch vállalati stratégiáját már nem lehetett megfelelően összehangolni a két üzletág tevékenységével.

A tervek szerint a két üzletágból hamarosan egy független, közepes méretű vállalat lesz, amely főként az autós-információ technológiára és a szórakoztatásra fog összpontosítani.

A hildesheimi székhelyű Blaupunkt főként nagy partnerei részére szállít gyári beépítésű termékeket: rádiókat, navigációs eszközöket, műszerfal-rendszereket, hangszórókat, erősítőket és antennákat, a partnerek személyre szabott igényeinek megfelelően. Ezzel együtt termékei kiskereskedelmi forgalomban is elérhetők.