Megszólal a vébédöntős érmetervező

Vágólapra másolva!
Már csak néhány napig lehet az interneten szavazni az év érmére. A tavalyi világbajnok, vagyis a címvédő 1956-os forradalom emlékére készült ötvenforintos után a Magyar Nemzeti Bank idén a Gyulai várról készült emlékérmet indítja a versenyen. A megmérettetés kapcsán Kiss György, az érem tervezője reméli, hogy a verseny nyomán a Békés megyei város, Gyula neve is ismertebbé válhat Amerikában.
Vágólapra másolva!

Az amerikai Krause Publications évek óta megrendezi a nemzetközi érmeversenyt. A viadalon a kiadó által felállított szakértői csoport választja ki több kategóriában az év érme címre méltó munkákat.

Január elején ér véget az a szavazás, amelyen a világ legszebb érméjét választhatják ki az internetezők. Magyarország tavaly nagy sikert ért el, a 2006-os érmék közül "a világhírű 56-os" nyerte a közönségdíjat, amelyet első alkalommal írtak ki a múlt évben.

Három kategóriában indul magyar versenyző

Idén is indul hazai munka a megmérettetésen, ezúttal a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Kiss György "Gyulai vár" elnevezésű, 5000 forint névértékű ezüst emlékérméjére lehet voksolni. A Gyulai vár ugyanis bekerült a közönségszavazásra kiválasztott 15 érme közé, a szakmai zsüri pedig már a legjobb tízbe is besorolta. A verseny, azaz a voksolás január 4-ig tart, akkor lesz végleges eredmény, február első hetében pedig a szakmai zsüri mondja ki a végső verdiktet.

A versenyre a tárgyévet megelőző esztendő kibocsátásait lehet nevezni. Idén a szakértők értékelése alapján több kategóriában is lesz magyar versenyző. A legjelentősebb történelmi esemény kategóriában az Adorján János által megálmodott, első magyar tervezésű és összeszerelésű repülőgépet, a Libellét bemutató színesfém szögletes érme indul. A legszebb standard ezüstérmék között pedig a már említett, a Magyar várak sorozat gyulai várat ábrázoló emlékpénze méretteti meg magát kilenc konkurens éremmel.

A közönségszavazat leadása előtt regisztrálni kell a http://www.numismaster.com oldalán. A személyes regisztrációt a "Register now" alatt lehet megtenni, és az e-mailben kapott felhasználónév és jelszó segítségével lehet voksolni. A szavazatot a szóban forgó honlapon a "Coin of the year" blokkban található, "Vote for now" szövegre kattintva lehet leadni.

Forrás: [origo]

A versenyre nevezett érem és az elmúlt években kibocsátott, illetve a jövőre megjelenő pénzek galériája.

Mint azt Kiss Györgytől, a Gyulai vár érme tervezőjétől megtudtuk, Magyarországon pályázattal választották ki a munkáját. Az MNB felkérésére a képző- és iparművészeti lektorátus általában három-négy művészt kér fel egy tervezésre, és a grafikai pályamunkák alapján döntik el, hogy végül is ki tervezheti meg az érmet. (A kiemelkedő eseményeket a jegybank emlékpénzzel ünnepli, és erre a körülbelül féltucatnyi alkalomra nagyon alacsony, 6-8 ezres példányszámban vernek érméket.)

Az MNB nemrégiben arról tájékoztatta a tervezőt, hogy a "Gyulai vár" a nemzetközi szakmai zsűri tetszését is elnyerte, hiszen 40-50 ország - és országonként olykor több tervező - versenymunkái közül az övé is bekerült abba a tízes körbe, amelyről a szakmai ítészek február első hetében, Németországban hozzák ki a végső rangsort.

Szánkózás a vároldalon

Kiss György a magyar várak sorozat első tagjaként készítette el a visegrádi várat ábrázoló érmet, most pedig a széria negyedik darabját is ő formálta meg. A művész az [origo]-nak elmondta, sokan kezdetben nem hitték, hogy egy érmére három gyulai várat is fel lehet vinni, de végül is sikerült a kivitelezés. (A harmadik erődítmény a tükörkép, amely a vízből csillan elő.) Különleges technikai tudást igényelt, hogy az egyik várábrázolás esetében az épület oldalán még a téglák is láthatók. A tervező szerint ennek azért nagy a jelentősége, hiszen a gyulai vár az egyetlen középkori, viszonylag épen maradt téglavár Közép-Európában.

E munkáját nem véletlenül készítette a művész, Gyula díszpolgára ugyanis Kiss György, aki a Békés megyei városban töltötte gyermekkorát, a vár oldalában szánkózott akkoriban, ezért is jelent számára nagy megtiszteltetést, hogy előbb az MNB pályázatán, majd a nemzetközi zsürizésen is túljutott a munkája. "Gyula neve így talán Amerikában is ismertebbé válhat" - mondja Kiss György, aki máig ragaszkodik a városhoz, bár Budapest egyik külső kerületében él.

Gyulán már most is láthatók a Kálváriához készített domborművei, amelyek a tizennégy stációt ábrázolják, valamint egy Kossuthról készített mellszobra. A város főterén a gránitból készült 56-os emlékműve áll.

Kőfaragó, festő, érmetervező

A gyulai vár megformálásában sokat segített - magyarázta Kiss György -, hogy nemcsak a plasztikus művészetekkel, éremtervezéssel foglalkozott, hanem eredetileg festőként dolgozott, illetve grafikákat is készített. A művész elárulta az [origo]-nak, hogy a "térbeliséget" nemcsak tervezőként tudja értékelni, hiszen eredetileg kőfaragó a mestersége.

A most 66. évében járó alkotó a kőfaragás után került a Képzőművészeti Főiskolára, ahol Kádár György mellett tanulhatott a festő mesteriskolában. Hét év után végzett itt festőként. Ezután, 1972-ben nyert Derkovits-ösztöndíjat és aztán még számos más elismerést.

- A festészet azonban nem adott annyit örömet - mondja -, mint amit a grafikák és az érmék tervezése. "A festék uralt engem, csurgása el tudott tévelyíteni az eredeti gondolattól, a szigorú mondanivalótól. Nem akartam, hogy a festék irányítson engem, és a bronz, mint kemény anyag ezt nem is engedte" - indokolja a váltást.

Kiss ugyanakkor megígérte, hogy 25 év után újra ecsetet vesz a kezébe, és festeni fog. Ám hogy ezt mikor fogja betartani, nem árulta el. "Hamarosan" - jegyezte meg.

Díjazzák a díjkészítőt

Több évtizedes pályafutása alatt Kiss 800 érmét tervezett, és ezeket gyűjti is. Ő tervezte az iparművészeknek odaítélt Ferenczy Noémi-díjat, illetve a szintén állami kitüntetést, az artistáknak járó Hortobágyi Károly-díjat. Kodály Zoltán és Bartók Béla emlékére ugyancsak tervezett érmeket. Egyik kedvence Bartók, hiszen a zene is közel áll hozzá - nyolc és fél évig hegedült Gyulán.

Kiss elsősorban érmetervezőként ismert, de szobrokat, kisplasztikákat és domborműveket is készített. Kitüntetései közül érdekes, hogy Munkácsy-díjat is kapott 1988-ban, akkor még Ferenczy Béni tervezésében. De 1991-től éppen a Kiss által megformált Munkácsyt osztják. Ezért is mondja nevetve, hogy ő jól járt, mert még éppen Ferenczy munkáját kapta meg.