Négymilliárdból kövezik a Belváros új főutcáját

Vágólapra másolva!
Közbeszerzési pályázatot írt ki a budapesti V. kerület a Kálvin tértől az Erzsébet térig tartó szakasz új díszburkolatának elkészítésére. Jövő nyárig kell a munkával elkészülni.
Vágólapra másolva!

A budapesti Belváros új főutcájának uniós támogatással történő kivitelezésére írt ki 4,5 milliárd forint értékű közbeszerzést az V. kerületi önkormányzat. A felhívás a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

A Belváros új főutcájának első üteme - erre szól a felhívás - a Kálvin térnél a Kecskeméti utcával kezdődik, és a Ferenciek terén, valamint a Kristóf téren át halad az Erzsébet tér felé, majd az Október 6. utcán át érkezik a Szabadság térre. A munka néhány becsatlakozó utca egy részét is érinti. A becsült kivitelezési érték nettó 4 milliárd 583 millió forint, a befejezési határidő pedig 2010. június 30.

Ajánlatot az a cég tehet, amely az elmúlt három lezárt üzleti évben legalább évi nettó 4 milliárd forint árbevételt ért el, és ebből legalább 700 millió forint természetes kővel burkolt út-, illetve járdaépítésből származott. A nyertes vállalkozónak ugyanis 36 ezer négyzetméter díszburkolattal kell lefednie a területet. Az út burkolata világosszürke színű gránit, míg a járdáé antikolt mészkő lesz.

Az ajánlatokat február 13-ig kell benyújtani. Az értékelésnél az összességében legelőnyösebb ajánlat lesz a nyertes. Az ajánlatok pontozása úgy történik, hogy 70-es súlyszámot kap az ár, 15-15-öt pedig a kötbér és a korábbi teljesítés.

Az eredményhirdetés időpontja március 6., a szerződéskötésre pedig 10 nappal később kerül sor.