Merkel kész a közvetett adócsökkentésre

Vágólapra másolva!
Angela Merkel német kancellár beadta a derekát, hajlandó adót csökkenteni a német gazdaság élénkítése végett. A koalíciós vitáknak azonban még nincs vége, a szociáldemokratáknak más elképzeléseik vannak.
Vágólapra másolva!

A kisebbik konzervatív párt, bajor CSU nyomására Angela Merkel kancellár, a Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke kész a közvetett adócsökkentésre a konjunktúra élénkítésére hivatott újabb állami program keretében.

Ezt tartalmazza az a hétfőn nyilvánosságra hozott megállapodás, amelyet a szociáldemokratákkal közösen kormányzó két konzervatív párt vezetősége kötött egymással. A CDU és a CSU vezetői Angela Merkel, illetve Horst Seehofer CSU-elnök, bajor tartományi kormányfő irányításával többórás tárgyalásokon egyeztették álláspontjukat.

A végső döntés még hátravan, mert a CDU-CSU 50 milliárd euró értékű intézkedéseket szeretne két évre - idénre és jövőre, azaz 2010-re -, a koalíciós partner szociáldemokraták viszont csak 40 milliárd eurónyi állami többletköltekezést tartanak szükségesnek hitelből, annál több pénzt pedig az évi 125 ezer euró fölötti jövedelmet élvezők adójának - legalább átmeneti - növeléséből teremtenének elő.

A szociáldemokraták emellett támogatják a társadalombiztosítási hozzájárulás csökkentését, de ellenzik az adócsökkentést. Értesülések szerint az újabb konjunktúracsomag elfogadása sorozatos egyeztetések után legkorábban január közepén várható.

Az előzményekhez tartozik, hogy a kancellár a költségvetés szanálásának elsődlegességére hivatkozva mindeddig maga is elutasította az adócsökkentés lehetőségét, illetve átfogó adóreformot csakis az őszi választások utáni időszakra helyezett kilátásba.

Ezzel szemben a bajor testvérpárt már régóta mielőbbi adócsökkentést sürgetett, és újdonsült elnöke, Horst Seehofer napokkal ezelőtt még azzal fenyegetőzött: a kisebbik uniós párt vétót emel a tervezett újabb konjunktúracsomag ellen, ha az nem tartalmaz adócsökkentést. A gazdaság vezető képviselői ugyancsak adócsökkentéseket sürgettek.

A kancellár engedett, beleegyezve bizonyos közvetett adócsökkentésekbe. Minderről egyelőre semmi konkrétumot nem hoztak nyilvánosságra, de kiszivárgott értesülések szerint a CDU és a CSU közös javaslatai magukban foglalják az éves adómentes jövedelem megemelését. Szó van az egészségbiztosítási költségek adózási eszközökkel történő mérsékléséről is.

A kompromisszumot egy hétfő esti nyilatkozatában Angela Merkel is megerősítette. A ZDF televíziónak nyilatkozva a kancellár a gazdasági válság elleni harcban elsődlegesnek nevezte a munkahelyek védelmét, valamint a beruházások fellendítését, ugyanakkor szükségesnek nevezte az állampolgárok "tehermentesítését" is.

Korábban sok bírálat érte a német kormányt mind hazulról, mind külföldről, hogy a december 5-én elfogadott első, 31 milliárd eurós gazdaságélénkítő programja nem elegendő a recesszió megállítására.