Lemondott megbízatásáról Gubicza Ágoston, a sármelléki FlyBalaton repülőteret üzemeltető Cape Clear Aviation Kft. ügyvezető igazgatója - tájékoztatott a társaság kedden. Az érintett a stratégiai döntések hiányával indokolta távozását.

A közlemény szerint az ügyvezető lemondását azzal indokolta, hogy "a repülőtér jövőbeni eredményes üzemeltetéséhez szükséges többségi tulajdonosi döntések nem születtek meg 2008. december 31-ig". Gubicza Ágoston 2004 decemberétől, a cég alapítása óta látta el ezt a feladatot.

Az ír tulajdonos tájékoztatása szerint az új ügyvezető felkérése januárban megtörténik, "várhatóan a többségi tulajdonos ír befektető fogja a társaság vezetését ellátni, amiről a január közepére összehívott taggyűlésen döntenek" - olvasható a társaság közleményében.

Hiányzó stratégiai döntések

A lemondott ügyvezető az MTI érdeklődésére megerősítette a távozásáról a cég által adott indoklást. Gubicza Ágoston úgy fogalmazott: "hiányoznak a repülőtér üzemeltetésével kapcsolatos stratégiai döntések". Hozzátette, hogy az általa a társaság életében eddig képviselt dinamizmushoz, koncepcióhoz kért támogatást a tulajdonostól. "Ezt nem kaptam meg, ezért nem kívánok részt venni a további munkában" - szögezte le.

A sármelléki repülőtér a múlt év november végén ideiglenesen bezárt, dolgozóinak nagy részét fizetés nélküli szabadságra küldték, miután a Ryanair törölte a téli menetrendből egyetlen, Balatonról induló londoni járatát. A légitársaság az Európába begyűrűző gazdasági válság hatásaival, az alacsony foglaltsággal és a magas kerozinárakkal indokolta, hogy száznál is több járatát, köztük a balatoni gépeket is leállította a téli időszakban.

Az akkor közölt szándék szerint a március végén kezdődő nyári menetrendi időszakban újból kinyit a sármelléki reptér. A Ryanair honlapján kedden is hirdetett akciós jegyeket a Düsseldorf-Weeze, a London-Stansted és a Frankfurt-Hahn járatokra, de konkrét foglalást a rendszer nem tett lehetővé.

Ír bérlők

A 2004 óta ír bérlők által üzemeltetett balatoni repülőtéren ez az első téli időszak, amikor nem fogadnak menetrend szerinti járatokat. Palkó Lajos, a FlyBalaton értékesítési és marketing igazgatója kedden az MTI kérdésére elmondta: az elmúlt másfél évtizedben december végén és január elején szinte minden évben több orosz chartergép is érkezett, hogy utasai Hévízen és környékén töltsék a karácsonyi és újévi ünnepeket, de idén ezeket a járatokat és más kisebb gépeket sem tudtak fogadni.

Arra a kérdésre, hogy márciusban újranyithat-e a balatoni leszállóhely, közölte: a tulajdonosokat is érintette a világpiaci válság, ezért hiányoznak egyelőre a tőkével és így a működtetéssel kapcsolatos döntések. A repülőtéren 2007-ben mintegy 110 ezer utast fogadtak, 2008-ban közel 120 ezerre emelkedett az utasok száma.

A Cape Clear Aviation Kft. 2004-ben jött létre a sármelléki repülőtér üzemeltetésére, ezt a jogot 99 évre kapta meg Zalavár és Sármellék önkormányzatától. A cégadatbázis szerint a jelenleg ír és ciprusi bejegyzésű tulajdonosok kezében lévő társaság mintegy kétmilliárd forintos fejlesztést vállalt, amelynek részeként megépült az éjjel-nappali közlekedést biztosító navigációs és fénytechnikai rendszer, kétszintes új fogadóépület és a teherforgalom számára kialakított bázis.