Vágólapra másolva!
A gazdasági válság és a gyorsan változó kereslet miatt már a szupertakarékos hibridautók sem fogynak az Egyesült Államokban.
Vágólapra másolva!

A japán Toyota - amely a legnépszerűbb vegyes üzemű személyautó, a Prius előállítója - az év utolsó hónapjában 37 százalékos forgalomcsökkenést volt kénytelen elkönyveln - írta szerdán a USA Today című napilap. A helyzetre reagálva a Toyota máris leállította egy új hibridautót gyártó üzemének építését az Egyesült Államokban.

A Prius eladási adatai decemberben 45 százalékkal romlottak a megelőző év azonos időszakához képest. Hasonló helyzetben van a Honda is, Japán második számú autógyártója, amely csaknem 70 százalékkal kevesebb hibridautót tudott értékesíteni az Egyesült Államokban, mindössze ezer ilyen takarékos kocsi talált gazdára.

Az üzemanyagárak tavaly őszi növekedésekor az amerikai vásárlók tömegével fordultak el a nagy fogyasztású, korábban népszerű terepjáróktól és pick-up teherautóktól. A benzin olcsóbbodásával azonban az érdeklődés ismét a benzinzabáló járművek felé fordult, ami már a decemberi eladásokon érződött.

Jesse Toprak autóipari elemző szerint a terepjárók és a teherautók azért is fogytak jobban, mert a cégek óriási kedvezményeket kínálnak rájuk. Az olcsóbbá vált üzemanyag mellett az is fontos tényező, hogy a hibridek általában 3-5 ezer dollárral többe kerülnek benzines társaiknál. Ennek a változásnak a pénzügyi nehézségekkel küzdő nagy amerikai autógyártókra nézve is következményei lehetnek. Ha ugyanis a jelenlegi tendencia folytatódik, akkor a Fordot, a Chryslert és a General Motorst nem fogja talpra állítani, illetve sikeresebbé tenni az az erőltetett átszervezési terv, hogy a hibridek gyártását kell előtérbe helyezni - mutatott rá a szakértő.

A dél-koreai Hyundai közben új módszerrel igyekszik lendíteni amerikai eladásain: azt ígéri vásárlóinak, hogy ha nehéz pénzügyi helyzetbe kerülve nem tudják fizetni az autóvásárlási hiteleket, akkor visszaveszi az eladott járműveket. A GM és a Toyota kamatmentes hitelekkel próbálja becsalogatni a szalonokba a vevőket, a Chrysler dolgozóinak biztosított árakon kínálja a kocsikat, a GM olyant is ígér, hogy vevői évekig 1,99 dollár per gallonos (3,78 liter) áron szerezhetik be az üzemanyagot. Megfigyelők szerint egyik módszer sem hozott átütő sikert.
Az óvatos amerikai fogyasztók a becslések szerint idén 10-12 millió járművet fognak vásárolni, szemben az elmúlt évtized átlagos évi 16,7 milliós forgalmával. A nem végleges adatok szerint 2008-ban kevesebb mint 13 millió új kocsi fogyott az Egyesült Államokban.