Gyengült a forint, 273-at ér az euró

Vágólapra másolva!
A régiós valutákkal együtt, de azokat meghaladó mértékben gyengült a forint az euróhoz képest, csütörtökön délután egy euróért 274,75 forintot is adtak a budapesti bankközi devizapiacon. Később, délután fél ötkor 274,25/45-re, majd hat óra körül 273 körülire módosult a kurzus, a szerda délutáni 268,70/90 után.
Vágólapra másolva!

Kereskedők elmondták, hogy a piac "megpezsdült", alacsonynak nem nevezhető a forgalom, amelyben a forint a régió többi valutájával együtt gyengül. Nem segített a magyar fizetőeszköznek az orosz-ukrán gázvita, a gyenge ipari termelési adat és az MNB korábbi kommentje sem, miszerint a jegybank elfogadna egy gyengébb árfolyamot is.

Hont András, a Hamilton Tőzsdeügynökség elemzője az [origo]-nak elmondta, hogy fundamentális oka azért nincs a jelentős foirintgyengülésnek, ezi nkább egy általános tendencia része, a feltörekvő piacok gyengülésével függ össze. Erre utal, hogy a lengyel zloty szintén gyengült, 4,08-as szintre, az euróhoz képest. Ez pedig azt jelenti, hogy a hét eleji értékéhez közelít a lengyel pénz, amely időközben 3,9-es szintig erősödött az elmúlt egy-két napban.

A dollárral szemben szintén gyengült csütörtökön a forint, délutánra 200 forint fölé emelkedett az árfolyam. Csütörtökön reggel a bankközi piacon az eurót még 269,95/270,10 forinton jegyezték, a dollár pedig 198,85/199,00 forint volt.

A csütörtöki forintgyengülés egyébként várható volt, az [origo] szerda este erről már írt, miszerint növekednek a forintesés kockázatai.