Kétszázhetven forint fölött az euró

Vágólapra másolva!
Reggel 9 óra magasságábanaz euró árfolyama átlépte a 270 forintos szintet. A magyar deviza gyengülése részben a lengyel zloty lejtmenetével magyarázható.
Vágólapra másolva!

Gondi István, a Raiffeisen devizaszakértője már szerdán elmondta, hogy a hosszú távon a forint gyengülésének nagyobb a kockázata, és az euró árfolyama felfelé mozdulhat.

Ezzel összhangban viselkedik a magyar deviza csütörtökön, reggel 9 óra után az euró jegyzése áttörte a 270 forintos szintet. A szakértő szerint ma csak 272-ig emelkedhet az árfolyam, ez a szint megakaszthatja az euró erősödését az ott kötött sok fedezeti ügylet miatt. A csütörtöki kereskedést a 268-272 sávon belül várja az elemző. A forint a régió vezető devizájával, a zlotyval együtt gyengül, a lengyel fizetőeszköz mozgása az egyik jelentős befolyásoló tényező.

A szóban forgó devizák értékvesztésének oka, hogy az amerikai részvénypiacok szerdai süllyedése nyomán, a nemzetközi piacokon felerősödött a kockázatkerülés - derül ki az Erste reggeli piaci kommentárjából.

A nemzetközi devizapiacokon a Bank of England kamatdöntése okozhat meglepetést. Hivatalosan 50 bázispontos csökkentést várnak az szigetországi jegybankároktól, de egyes piaci szereplők akár 100 bázispontos vágást is elképzelhetőnek tartanak, ez pedig a font további gyengüléséhez vezethet.