Magasabb lesz a nyugdíj januártól

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Januártól 3,1 százalékkal nőnek a nyugdíjak - jelentette be Barát Gábor, az Országos Nyugdíj-biztosítási Főigazgatóság főigazgatója pénteken sajtótájékoztatón. A 13. havi nyugdíj intézménye megmarad. Ezt az Országgyűlés határozata alapján a 62. életévüket betöltött nyugdíjasok kaphatják, kivéve a rokkantsági és a hozzátartozói ellátásban részesülőket, akiknél nincs korhatár. Az országgyűlési határozat egy másik szigorítást is bevezetett, a 13. havi nyugdíj összege 2009-ben nem haladhatja meg a 80 ezer forintot. A 13. havi nyugdíjak arányos részeit márciusban és novemberben fizetik ki.

A korengedményes nyugdíjkorhatár intézménye korszerűsödött. Ez azt jelenti, hogy a 62 éves nyugdíjkorhatárt megelőzően 5 évvel lehet kérni. Meg kell azonban felelni az érintetteknek bizonyos szolgálati feltételeknek. Ez 40 év, de legalább 37 év szolgálati időt jelent. Az érintetteket ebben a tekintetben egyedileg bírálják el - mondta Barát Gábor.