Hatalmas brókercég alakul Amerikában

Vágólapra másolva!
Az amerikai Citigroup Inc. óriásbank és a szintén tengerentúli székhelyű Morgan Stanley (amely nemrégiben alakult át befektetési bankból kereskedelmi bankká) közös vállalat létrehozását jelentette be magyar idő szerint kedd éjjel. Az új leányvállalatban egyesítik a két alapító egyes brókercégeit, illetve vagyonkezelői részlegeit.
Vágólapra másolva!

A Citigroup egyik legfontosabb üzletágától válik meg, hiszen a Smith Barney-t, a Smith Barney Australiát és a Quilter részlegeket viszi be a közös cégbe, amelyben csak 49 százalékos részesedése lesz.

Ugyanakkor a komoly gondokkal küzdő Citigroup így legalább készpénzhez jut, hiszen 2,7 milliárd dollárt kap a Morgan stanley-től az ügylet keretében.

A Morgan ugyanakkor a vagyonkezelői üzletágát viszi be az új leányvállalatba, és 51 százalékot szerez a közös cégben. Három év múlva a Morgan Stanley és a Citigroup egyaránt bonyolult opciós jogokat kap a kivásárlásra, illetve a részesedések eladására a közös vállalat tulajdonrészeit illetően.

Ugyanakkor a Citigroup a MarketWatch szerint jelentős részesedést tart meg a közös vállalatban legalább öt évig.

Ha az ügyletet lezárják, a Citigroup 5,8 milliárd dollárhoz jut hozzá, az adók levonása után.