Már Kína se elég vonzó a beruházóknak

Vágólapra másolva!
Lassul a külföldi közvetlen befektetések növekedésének üteme Kínában: friss adat szerint decemberben is elmaradt ezek értéke - csaknem 6 százalékkal - az egy évvel korábbitól. A külföldiekkel létrehozott különböző vállalkozások bejegyzése több mint negyedével esett vissza decemberben az egy évvel korábbihoz képest.
Vágólapra másolva!

A közvetlen külföldi befektetések már ősszel visszaestek: novemberben értékük 36,5 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Novemberhez képest decemberben viszont 12,3 százalékkal több külföldi működőtőke érkezett, ám előzőleg, július óta, hónapról hónapra is csökkent a beáramlás.

Tavaly egész évben a külföldi közvetlen tőkeberuházások értéke csaknem 23,6 százalékkal nőtt, elérve a 92,4 milliárd dollárt. Ebből a decemberi érték 5,98 milliárd dollár volt, közölték a kínai kereskedelmi minisztériumban csütörtökön.

A külföldi tőkeberuházások a múlt évben elsősorban az ország nyugati és középső részét szemelték ki, korábban a keleti országrészt választották inkább.