Bulgáriának óriási kárt okozott a gázhiány

Vágólapra másolva!
Katasztrofális kárt okozott a bolgár gazdaságnak az orosz gázhiány - nyilatkozta még a bolgár gazdasági és energiaügyi miniszter a Reutersnak. Petar Dimitrov nem kívánt jóslatokba bocsátkozni, hogy a gázhiány miatti közvetlen kár milyen mértékben fogja vissza a balkáni ország gazdasági növekedését, de közölte: munkahelyek szűnnek meg, csökken az ország bevétele és zsugorodnak a piacai.
Vágólapra másolva!

A bolgár gázfogyasztás 96 százalékát fedezik az orosz szállítások, amelyek január 6-án álltak le. A miniszter azt mondta, hogy annak a 250 nagy iparvállalatnak, amelyek a gázellátását felfüggesztették, vagy korlátozták, 170 millió leva (113 millió dollár) közvetlen kára keletkezett.

A tényleges veszteség ennél jóval nagyobb lehet azáltal, hogy elveszthetik exportpiacaikat tette hozzá.

A fémiparnak kell a legjobban a gáz

Petar Dimitrov hétfőn nyilatkozott a Reutersnak, amit a hírügynökség kedden közölt. Bolgár források, így például a dnes.bg ugyanakkor már a miniszter keddi nyilatkozatait is idézik. Eszerint azok a cégek kapnak először az Ukrajna felől megindult gázból, amelyek a leginkább szükséghelyzetbe kerültek.

Ezek közül a miniszter kiemelte a fémipari, fémfeldolgozó vállalatokat.

Csökken a növekedés üteme

A gázválság előtt a szakértők azzal számoltak, hogy Bulgária idei gazdaságnövekedése nem éri el a 2-3 százalékot az elmúlt évek 6 százalékot meghaladó üteme után, mivel jelentősen visszaesett a gazdaság hajtóerejét adó belső fogyasztás.

Az Európai Bizottság hétfőn kiadott gazdasági előrejelzése szerint idén a 1,8 százalékkal nő a bolgár GDP.

Szlovákia gazdaságát is megviselte a gázhiány

A szlovák pénzügyminiszter számítása szerint a gazdasági növekedés üteme az idén 1,5 százalékponttal lesz kisebb a korábban tervezettnél a gázválság miatt.Az orosz gázszállítás kimaradása miatt Szlovákiában energiaügyi szükségállapotot rendeltek el, napokra leállni kényszerültek az ország nagy iparvállalatai.

Jan Pociatek pénzügyminiszter arról egyelőre nem nyilatkozott, hogy az országot eléri-e a recesszió az idén. A pénzügyminisztérium korábbi előrejelzése szerint a gazdaságot az idén 4,6 százalékkal várták bővülni, és ebből vihet el 1,5 százalékpontot az év eleji kényszerszünet. Pociatek megjegyezte, hogy az adatok nyugtalanítók, "érzékelhetjük Szlovákia nagy hátrányát, azt, hogy erősen függ egy ágazattól, az autóipartól".