Fejleszteni kell a cégek versenyképességét

Vágólapra másolva!
A vállalatok versenyképességét kell fejleszteni, és ezzel javul az ország versenyképessége is - mondta Fekete István, a Joint Venture Szövetség (JVSZ) elnöke az érdekképviselet keddi évindító háttérbeszélgetésen, Budapesten.
Vágólapra másolva!

A vállalatvezetők részvételével szervezett háttérbeszélgetésen a reálszféra képviselői megfogalmazták: a kormánynak már jó néhány lépést meg kellett volna tennie a gazdasági válság hatásának ellensúlyozására. Szerintük bátor lépések kellenek a tervezett reformok teljes körű végrehajtásához.

Fekete István, a JVSZ elnöke megismételte korábbi álláspontjukat, hogy a munkaerő költségét csökkenteni kell a munkahelyek megőrzéséhez.

A vállalatvezetők szerint szükség van a válság hatásának mérsékléséhez a kereslet élénkítésére, illetve a kis- és középvállalatok esetében új külpiacok felkutatására.

A háttérbeszélgetésen elhangzott, hogy a válság idején is fontos a beszállítói viszonyok megőrzése, erősítése. A nagyobb cégek vezetői arra bíztatták beszállítóikat, hogy "több lábon álljanak", mert ezzel növekszik az esélyük a nehézségek túlélésére.

Abban is egyetértés volt a vállalatvezetők között, hogy a válság túléléséhez fontos az innováció, a minőség biztosítása. Továbbá szükségesnek tartották az adózók körének szélesítését is, és a szóba kerülő reformok végrehajtását.

A háttérbeszélgetésen a reálszféra képviselői hangsúlyozták a piaci igényeknek megfelelő szakképzés fontosságát is, hiszen Magyarországnak még mindig előnyt jelent a minőségi munkaerő megléte.