Vágólapra másolva!
Nem szükségszerű, hogy a pékáru és a zöldségek ára megemelkedjen az új termékdíj-szabályozás miatt, hiszen a kereskedő dönthet úgy, hogy műanyag zacskó helyett például papírzacskókat kínál a termékek csomagolására - közölte a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM) kedden az MTI-vel.
Vágólapra másolva!

A tárca arra a kereskedői felvetésre reagált, hogy a termékdíj megváltozott mértéke és a díjkivetés módjának változása 2009-ben egyes élelmiszerek, így a zöldségek és pékáruk árának emelkedését eredményezheti.

A CBA Kereskedelmi Kft. még hétfőn hívta fel a figyelmet közleményében, hogy a termékdíj sávos változása miatt a kisebb műanyag zacskók jelentősen megdrágultak 2008-hoz képest, és a díjemelkedés árképzési tényezővé vált. Így a termékdíj többletköltségét a vevők fizetik meg vásárlásaik során az egységárba beépítve - érvelt a CBA.

A KvVM viszont hangsúlyozza: a kereskedő dönthet úgy, hogy műanyag zacskó helyett például papírzacskókat kínál a pékáru csomagolására. A papírzacskó termékdíja kevesebb mint 10 fillér, így ezek alkalmazásával a kereskedők amellett, hogy kevesebbet fordítanak csomagolásra, a vásárlókkal közösen a környezetet is óvják - olvasható a közleményben.

A minisztérium közleményében kiemeli: a kereskedő a csomagolóanyag visszagyűjtésével a termékdíj jelentős részét visszaigényelheti, nem szükségszerű tehát, hogy a vásárlókra áthárítsa. Az előírt hasznosítási követelmények teljesítésével a hulladék után fizetendő termékdíj mértéke darabonként 2,6 forintra mérsékelhető, sőt az előírtnál nagyobb arányú visszavétel és hasznosítás esetén tovább csökkenthető.

A csomagolatlan élelmiszerek értékesítésekor az élelmiszerbiztonsági feltételek biztosítása érdekében kötelező ellenérték nélkül az üzletnek biztosítani a csomagolóanyagot.