Vihar a Vértesi Erőmű körül

Vágólapra másolva!
Bajba került a Vértesi Erőmű Zrt. A társaság egyik üzletét visszamondták, aminek folyományaképpen 70 millió eurós (20 milliárd forint) kár keletkezett. A helyzetet rontja, hogy a cég nem tájékoztatta tulajdonosát, a Magyar Villamos Műveket (MVM) - írja a Világgazdaság.
Vágólapra másolva!

Az erőműtársaság tavaly októberig 210 megawatt áramot kötött le tizenegy áramkereskedővel, aztán megtoldotta még 40 megawattal, mert a System Consulting Zrt. (SC) 250 megawattot rendelt. Viszont ez december 30-án visszamondta megrendelését, a lap értesülése szerint azért, mert több hónapja nem volt bevétele. Ezután a Vértesi Erőmű is felmondta szerződését az áramkereskedőkkel az SC-re hivatkozva.

A Villamos Művekkel kötött, tavaly júliusi szerződés szerint az SC lett volna az Erőmű tulajdonosa, így - a lap szerint - ez magyarázhatja, hogy a szerződésekre nem kértek bankgaranciát, pedig ez a nemzetközi gyakorlat. A közelgő tulajdonosváltást kezelhette tényként a cég akkor is, amikor a nagy összegű ügyletről nem jelentett a Villamos Műveknek. A Világgazdaság feltételezése szerint a vértesi vezérkar lecserélése erre vezethető vissza.

Az áramkereskedők két okból is rosszul jártak: egyrészt hirtelen kellett piacot találniuk 210 megawatt áramra (ráadásul együtt, így egymás esélyeit rontották a versennyel). Másrészt a villamos energia piaci ára nagyot esett (a 86 eurón vett áramot 46 euróért tudták eladni, ezáltal keletkezett 70 millió euró veszteségük). A veszteséget az Erőműből akarják kiperelni, ha megegyezésre nem jutnak - írja a Világgazdaság.