Mezszponzort keres a Manchester United

Vágólapra másolva!
A Manchester United (MU) futballklub a 2010/2011-es szezontól bőkezűbb támogatót találhat az egyesült államokbeli AIG Inc.-nél, amely 19 millió fontot (26,6 millió dollárt) fizet azért, hogy a legendás angol csapat focistái mezükön hordják a logóját - nyilatkozta Philip Townsend, az MU szóvivője a Bloombergnek.
Vágólapra másolva!

Az AIG-vel kötött szerződés a 2009/2010-es szezon végéig él; a dolog pikantériája, hogy tavaly ősztől kezdve közvetve az USA kormánya támogatja a klubot, ugyanis a biztosító csődjének megelőzése érdekében szeptemberben 85 milliárd dollárt pumpált a társaságba, amelyért cserébe 80 százalékos tulajdonosa lett az AIG-nek - írja a Napi Gazdaság.

Az új megállapodás kidolgozásakor szeretnék figyelembe venni azt is, hogy az első osztályú angol futballcsapatok ligája azt tervezi, csapatai 2010-től részt vesznek ázsiai tornákon is, vagyis ott is népszerűsíthetik a focit, illetve felkelthetik az ottani cégek érdeklődését a reklámlehetőségek iránt. Ezzel magyarázható, hogy a Manchester brosúrája eljutott az indiai krikettválogatottat támogató Sahara India Pariwar konglomerátumhoz is, amely ingatlanprojektjei, illetve utazási és pénzügyi vállalkozása népszerűsítésére is felhasználhatná az angol foci emblematikus csapatát.

A nagyok felfigyeltek Ázsiára

A Mancherster United egyébként is koncentrál az ázsiai piacban rejlő lehetőségekre: a Bajnokok Ligája első távol-keleti győztese a koreai Park Ji-Sung.

Az európai élklubok közül már az olasz Internazionale is felfigyelt a térség piacaiban rejlő lehetőségekre: a milánói kék-feketék némely meccsükön kínai felirattal tüntetik fel mezszponzorukat.