Vágólapra másolva!
Hosszú évek óta először fordult mínuszba Magyarországon a személyi számítógépek értékesítése. A múlt év utolsó negyedében az asztali PC-k piaca az előzetes számok szerint 5 százalékkal esett vissza, de még az utóbbi öt-hat évben dinamikusan növekvő notebookpiac is 8 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi mutatóktól - válaszolta a Világgazdaság megkeresésére Fauszt Gábor, az IDC piackutató szakági elemzője.
Vágólapra másolva!

A visszaesés többféle okkal is magyarázható, egyfelől a központi közbeszerzést megkönnyítő szerződés csak decembertől tette lehetővé a szállítást, de nem könnyítettek a márkagyártók helyzetén a céges megrendelők sem, mivel az utolsó negyedévben vélhetően a válság hatására visszafogták beruházásaikat. Nem voltak bőkezűbbek az egyéni vásárlók sem, akik ma már a hazai notebook fő hajtóerejének számítanak, ezért következhetett be ebben a szegmensben is csökkenés.

Éves szinten a teljes magyarországi PC-piac bővülni tudott, 2007-hez képest 8,2 százalékkal több, mintegy 195 ezer új gép talált gazdára, ebből 133 ezer volt a hordozható készülék. Ez utóbbiból ugyancsak nőtt még vagy 23 százalékkal az eladás.

Vesztesek és nyertesek

Leginkább a Fujitsu Siemens itta meg a piac szűkülésének a levét. A cég jelentősen vesztett részesedéséből, ez azonban azzal is magyarázható, hogy a cég változtatott eddigi márkastratégiáján, az olcsóbb kategóriákból egyre inkább a drágább gépek irányába kíván váltani - húzta alá az elemző.

A negyedév nyertese egyértelműen a HP, amely mind az asztali gép kategóriában, mind a notebookpiacon növekedni tudott, az előbbiben az egy évvel korábbihoz képest 9, az utóbbiban 50 százalékot javított. A notebookpiacon a cég első lakossági terméke, a Pavilion járult hozzá a forgalom jelentős növekedéséhez.