Egyre mélyebb a válság Európában

Vágólapra másolva!
Csaknem a kétszeresére rontotta az euróövezeti recesszió idei mélységére adott előrejelzését az egyik vezető londoni gazdaságelemző ház, megjegyezve ugyanakkor, hogy továbbra is csekély a valutaunió felbomlásának veszélye.
Vágólapra másolva!

Itt találja a válsággal kapcsolatos összes hírt!

Az Economist Intelligence Unit (EIU) februárra szóló prognózisában azt írta: vásárlóerő-paritáson számolva a globális GDP-érték jövőre ugyan 0,2 százalékkal növekedni fog a 2008-ra becsült 3,3 százalékos bővülés után, a kereskedelmi feltételeket jobban tükröző piaci árfolyamok alapján azonban 0,9 százalékos világszintű gazdasági visszaesés várható 2009-ben, ami messze a legrosszabb globális teljesítmény lesz a II. világháború óta.

Az EIU londoni elemzői az előrejelzést mindkét módszerrel számolva meredeken rontották az előző havi prognózishoz képest, abban ugyanis vásárlóerő-paritáson mérve még 0,7 százalékos világgazdasági növekedés, piaci árfolyamokat figyelembe véve 0,2 százalékos globális GDP-csökkenés szerepelt. A februárra kiadott új előrejelzés szerint az euróövezetben az idei év egészében 2,0 százalékos gazdasági visszaesés várható az előző EIU-prognózisban szereplő 1,2 százalékos GDP-mínusz helyett.

A mentőcsomagok szükségesek, de nem elégségesek

Az eddig megtett kormányzati támogató lépések elősegítik az amerikai Lehman Brothers bankházéhoz hasonló összeomlások elkerülését, de a mentőcsomagok a pénzügyi szektoron kívüli adósok hitelfelvételi kondícióinak erőteljes szigorodásán nem változtatnak, sőt még a magánszektor hitelpiaci hozzáférésének további romlását sem fogják megakadályozni, mivel a bankok egyelőre saját tőkehelyzetük rendezésére összpontosítanak, áll az EIU pénteki londoni elemzésében.

A ház szerint a pénzügyi válság különböző módokon érinti az egyes euróövezeti tagállamokat, de úgy tűnik, hogy a eurózóna országainak gazdasági kilátásai kisebb mértékben különböznek, mint ahogy attól korábban tartani lehetett. Ezért "változatlanul igen csekély" az euróövezet felbomlásának kockázata, áll az EIU londoni jelentésében.

A nagy nemzetközi hitelminősítők mindazonáltal már megkezdték a gyengébb makrogazdasági megalapozottságúnak tartott eurótagállamok adósosztályzatainak rontását: csak az utóbbi egy hétben három euróövezeti gazdaság kapott alacsonyabb szuverén minősítést.

Terítéken a déliek leminősítése

A Standard & Poor's a hét közepén Portugália besorolását rontotta egy fokozattal, a portugál gazdaság általános szerkezeti gyengeségeire hivatkozva, pár nappal korábban pedig Spanyolország hosszú futamú szuverén adóskockázati besorolását süllyesztette az addigi "AAA"-ról egy fokozattal "AA plusz"-ra. Spanyolország az első olyan alapító euróövezeti tagállam, amelytől a lehető legmagasabb, "AAA" minősítést vonta meg valamely nagy nemzetközi hitelminősítő a pénzügyi válság kezdete óta.

Az S&P nemrég Írországot is figyelmeztette, hogy romolhat jelenleg még "AAA" besorolása. A hitelminősítő a múlt héten az elsőrendű adósi sáv alsó szélére, "A"-ról "A mínusz"-ra rontotta Görögország hosszú távú szuverén adóskockázati besorolását. Ha a görög osztályzat innen tovább romlik, azzal Görögország - a régebbi eurótagállamok közül elsőként - átkerülne a már csak megszorításokkal befektetőinek tekintett, közepes "BBB" sávba.

Kelet-Európa gyengéi a baltiak

Az EIU pénteki előrejelzése szerint a kelet-európai térségben a balti köztársaságok szerepelnek a leggyengébben az idén: a három országra a cég együttes átlagban 4,6 százalékos GDP-visszaesést jósol 2009 egészére, és jövőre is csak zéró növekedést vár.

A ház szerint a balti térségen belül Lettország a "legbetegebb", a lett gazdaság várhatóan 2011 előtt nem kezd növekedni.

A Fitch Ratings európai hitelminősítő által a felzárkózó térség szuverén adósi "forró pontjairól" Londonban tartott előző napi helyzetértékelésen Ed Parker, a cég feltörekvő európai szuverén minősítésekért felelős igazgatója szintén úgy fogalmazott, hogy a balti köztársaságok a hitelválság "legnagyobb térségi áldozatai". Kiemelte, hogy tavaly Lettország és Litvánia adósbesorolása is két fokozattal romlott a Fitch listáján.