291 forint felett is járt az euró

Vágólapra másolva!
Hektikus pulzálás jellemző a bankközi forintpiacra, az euró jegyzése ismét történelmi csúcsra emelkedett, 290 forintos árfolyamo is kötöttek üzletet. Elemzők egyelőre nem várnak jegybanki beavatkozást - legalábbis 300 forintos kurzusig nem.
Vágólapra másolva!

Pár perccel dél előtt elérte a 290 forintot az euró jegyzése, ezen az árfolyamon üzlet is született a bankközi forintpiacon. A forint újbóli gyengülésének regionális - elsősorban cseh és lengyel - okai vannak. Később, a délután során ezen is túllépett a jegyzés és 291 forint felett - 291,20 forinton - is járt az árfolyam.

Németh Dávid, az ING Bank Zrt. makroelemzője az MTI-nek úgy vélte, hogy a forint gyengülése az egész közép-kelet európai régióra jellemző trendbe illeszkedik, és a hazai fizetőeszköz gyengülése nem kiemelkedő a térségben. A régiós devizák túl voltak értékelve, jelenleg ennek a korrekciója zajlik - magyarázta az ING elemzője.

Nagyon hullámzó a piac

Hektikus pulzálás jellemző a forintpiacra, de mostanában ez a normális - kommentált lapunknak Kolba Miklós, az ING kereskedője. A jegyzés 1-2 perc alatt másfél-két forintot is tud legyezni. Nem sokkal a 290-es csúcs után már 289,50, majd 288,20 forintra erősödött az árfolyam. A régiós piacokon stop-loss szinteket ütnek ki, s ez mozgatja a forintot is.

A piac likviditása "kicsit döcögős", ami a trader szerint "normálisnak" tekinthető. A 1-2 forintos oda-vissza lengések idején a forgalom is élénkül, majd laposodás következik. A piac tehát mind az árfolyamot, mind pedig a forgalmat tekintve erősen volatilis.

A kereskedő úgy véli 2-3 hetes távlatban "meglesi" a 300 forintot is jegyzés, több azonban nem történik, a kóstolás után visszafordul a kurzus. Arra egyelőre nem kell számítani, hogy tartósabban e lélektani határ felett tartózkodna az árfolyam.

Egyelőre kivár a jegybank

Nem várható jegybanki beavatkozás a kedd óta történelmi mélypontja közelében kereskedett forint védelmében - vélekedtek pénteken az MTI által megkérdezett elemzők, akik egyetértettek abban, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közelmúltbeli kamatpolitikájával azt látszik üzenni: akár a 280-300 forintos euróárfolyamot is tolerálna.

Hasonló véleményt fogalmazott meg Vízkelety Péter, az Aegon portfoilómenedzsere, aki úgy vélte, a mostani árfolyamszint még akörül az egyensúlyi szint körül mozog, ami nem veszélyeztet a devizahitelek tömeges beomlásával. Így egyelőre nem kerül feloldhatatlan ellentmondásba a gyengülő forint védelmében elvben felvethető kamatemelés a várhatóan alacsonyabb infláció és alacsonyabb növekedés sugallta kamatcsökkentési lehetőségekkel.

Kondrát Zsolt, az MKB Bank Zrt. vezető elemzője szerint ugyan az október-novemberi állapothoz képest javult a kockázati környezet, ám ez csak relatív javulás, hiszen még mindig magas felárak, magas kockázatkerülés és trendszerű gyengülés jellemzi a feltörekvő gazdaságok devizapiacait. Az MKB elemzője kiemelte, hogy az IMF Magyarországnak nyújtott hitelkerete csak a közvetlen államcsőd veszélyét hárította el, de ez nem jelenti azt, hogy a forint védett lenne minden régiós hatással szemben.

A szakértő kitért arra is, hogy a gyenge forint egyrészt segíti az exportőröket és árelőnyt biztosít a hazai vállalkozásoknak a dráguló importtal szemben, egyúttal csökkenti a devizában eladósodott háztartások fogyasztásra fordítható jövedelmét, így egy bizonyos szint fölött már nem segíti a gazdasági növekedést. (Az exportőrök persze nem sokra mennek a számukra kedvező gyenge árfolyammal, hiszen a legnagyobb felvevőpiacokon - Németország, Olaszország - a kereslet jelentős visszaesése, zsugorodás tapasztalható.)