Nem kell új költségvetés Gyurcsány szerint

Vágólapra másolva!
Nincs szükség új költségvetésre, de a jelenlegit több ponton módosítani fogják - mondta vasárnap Gyurcsány Ferenc. A miniszterelnök szerint a kormány másfél hónapon belül elkészíti azokat a törvényjavaslatokat, amelyekkel a kormány a pénzügyi válságra próbál reagálni. Gyurcsány január közepén jelentette be, hogy újabb válságkezelő intézkedésekre lesz szükség.
Vágólapra másolva!

A kormány a rendkívüli parlamenti ülést követő másfél hónapban benyújtja az Országgyűlésnek a legfontosabb törvényjavaslatokat annak érdekében, hogy az átalakítások jelentős része július 1-jével hatályba léphessen - közölte vasárnap Gyurcsány Ferenc kormányfő.

A miniszterelnök azután beszélt erről, hogy találkozott a gazdasági és a civil szféra képviselőivel. Gyurcsány elmondta: a kormány átfogó adó-, közteherviselési, foglalkoztatási és szociális intézkedéscsomagot készít. A miniszterelnök szerint nincs szükség új költségvetésre, de a jelenlegit több ponton módosítják.

Gyurcsány szerint politikailag akkor hiteles, amit tesznek, ha a változások jelentős része ebben a kormányzati ciklusban elkezdődik. Lesznek olyan intézkedések is, amelyek szeptember 1-től, és olyanok is, amelyek a jövő év elejétől lépnek életbe - tette hozzá.

"Nem kevesebbre, hanem többre van szükség, mint reformokra, sok tekintetben modellváltásra: egy új, nemzeti, társadalmi és gazdasági stratégiára" - jelentette ki a kormányfő, aki szerint az intézkedéseket egy átfogó nemzetstratégiába kell illeszteni, de ennek részleteiről és leendő formájáról még nem tudott nyilatkozni.

A miniszterelnök szerint a kihívásokra a sok területet átfogó, világos prioritásokat tartalmazó koncepcióval lehet csak válaszolni, ám ennek mélysége attól függ, hogy "mennyi változást tud az ország elviselni, és mennyit tud menedzselni a politika".

Gyurcsány azt mondta: újabb lehetőségeket keresnek, amelyek méltányosan csökkenthetik a devizahitelesek terheit, kockázatait. Ezek közül az megoldás vetődött fel, hogy a kormány nyújtson átmeneti időre segítséget - de nem "ajándékpénzzel" - azoknak, akiknek a megdrágult törlesztőrészlet miatt veszélybe került a lakásuk - mondta a miniszterelnök.

"Hiteltelen és komolytalan emberek ülnek a kormányban, akik a válság kellős közepén sokat szövegelnek, de mindössze egyetlen intézkedést hoztak: luxusautót vettek a pénzügyminiszternek és államtitkárának 22 millióért" - reagált a Fidesz a kormányfő bejelentésére. A Fidesz közleménye arra utal, hogy Magyar Nemzet szombaton arról írt, 14, illetve 8 millió forintért szerzett be két új autót a Pénzügyminisztérium.

A kormányfő január 13-án Dominique Strauss-Kahnnal, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetőjével közösen tartott sajtótájékoztatóján jelentette be azt, hogy újabb válságkezelő intézkedésekre lesz szükség Magyarországon, mert a globális krízis mélyebbnek és hosszabbnak ígérkezik, mint korábban gondolni lehetett. Ez pedig jelentősen befolyásolja a hazai folyamatokat is.

Ezt követően január 15-án jelentette be a kormányfő, hogy rendkívüli parlamenti ülés összehívását kezdeményezi január 29-re. Gyurcsány szerint erre azért van szükség, hogy a kormány be tudjon számolni az Országgyűlésnek arról, hogy milyen lépéseket terveznek a világgazdasági válság káros hatásai ellen.

Folytatódik a válságtanácskozás-sorozat

A miniszterelnök vasárnap délután ismét több kormánytaggal egyeztet, köztük Veres János pénzügyminiszterrel, Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszterrel, Kiss Péterrel, a Miniszterelnöki Hivatal vezetőjével, valamint Szűcs Erikával, a szociális tárca vezetőjével.

Hétfőn folytatódik a válságtanácskozás sorozat, amelynek ezen állomásán neves közgazdászok találkoznak a kormányfővel. A megbeszélésen várhatóan ott lesz többek között Vértes András, Palócz Éva, Oszkó Péter, Chikán Attila, Kornai János.