Kevesebb külföldi beruházás Csehországban

Vágólapra másolva!
Jelentősen visszaesett a tavalyi évben a CzechInvest állami ügynökség által Csehországba közvetített külföldi beruházások értéke: tavaly ezen beruházások értéke 30 milliárd korona volt, míg 2007-ben 41 milliárd korona - közölte kedden a CzechInvest.
Vágólapra másolva!

Itt találja a válsággal kapcsolatos összes hírt!

A projektek száma 213-ra emelkedett, ami 12-vel több, mint 2007-ben. A külföldi beruházások értékének csökkenését a CzechInvest abban látja, hogy a projektek döntő része a kutatást, a fejlesztést és a szolgáltatásokat érintette, s ezek már hagyományosan alacsonyabb értékűek. Míg 2007-ben ezekre a területekre a külföldi beruházások 32 százaléka irányult csupán, tavaly ez az arány 63 százalékra emelkedett.

"Egy szoftver csúcstechnológia nyilvánvalóan olcsóbb, mint egy új gyár felépítése. Ugyanakkor a kutatás és fejlesztés terén dolgozó cégek ritkán építenek saját épületeket, többnyire bérlik azokat. Ez aztán a statisztikában is meglátszik" - mondta ezzel összefüggésben újságíróknak Alexandra Rudysarová, a CzechInvest megbízott vezérigazgatója.

A legnagyobb külföldi beruházók közé a német és az amerikai cégek tartoznak Csehországban. A válság ezen a téren is megmutatkozott: két nagyobb tervezett autóipari beruházástól végül is visszaléptek a cégek.

A külföldi cégeken kívül a hazai, csehországi székhelyű cégek is beruháztak. Tavaly 127 projekt készült több mint tízmilliárd korona összértékben. A projektek megvalósítása esetén több mint 4000 új munkahely keletkezik.

Mindezek ellenére Csehország tavaly a világ kilencedik legvonzóbb országa volt a külföldi befektetők számára. A külföldi cégeket továbbra is vonzza, hogy csehországi beruházásokkal különféle kedvezményekhez és állami támogatásokhoz juthatnak.