Emelkedett a kőolaj ára

Vágólapra másolva!
Emelkedett a kőolaj ára szerdán Londonban és New Yorkban, miután   napközben közölt adatok szerint a múlt héten a vártnál jóval nagyobb mértékben nőtt az amerikai olajtartalék, ugyanakkor a várt bővülés helyett csökkent a benzintartalék, és hanyatlott a feldolgozott olajtermék-tartalék.
Vágólapra másolva!

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj 1,17 dollár emelkedéssel 44,90 dolláron zárt márciusra. A nyugati féltekén irányadó WTI olajfajta hordónkénti ára 58 centtel 42,16 dollárra nőtt a New York-i árupiacon (NYMEX) márciusra.

A kőolaj árát elsősorban a fűtőolaj és a benzin határidős jegyzéseinek az emelkedése drágította.

Előzőleg az amerikai energiaügyi minisztérium (EIA) közleménye szerint a január 23-val záródott héten az amerikai olajtartalék 6,2 millió hordóval nőtt. Az elemzői várakozások átlagában 2,9 millió hordó emelkedés szerepelt.

A benzintartalék 0,1 millió hordóval csökkent. A szakértők 1,6 millió hordó bővülést vártak. Az egyéb olajtermékek készlete 1,0 millió hordóval esett. Az elemzők némileg szerényebb, 0,7 millió hordó mérséklődést becsültek.