Nem módosít filmtámogatásán az EU

Vágólapra másolva!
Újabb három évvel, 2012. december 31-ig meghosszabbította az Európai Bizottság a filmek és egyéb audiovizuális alkotások gyártásához nyújtott állami támogatásokra vonatkozó kritériumok érvényességi idejét.
Vágólapra másolva!

A 2001-ben rögzített kritériumokat használja Brüsszel az európai - nemzeti, regionális és helyi - filmtámogatási programok jóváhagyása során.

A kritériumok közé tartozik, hogy a támogatásnak kulturális termékre kell irányulnia, a gyártónak lehetőséget kell adni arra, hogy a gyártási költségvetés legalább 20 százalékát másik tagállamban költse el, a támogatást kevés kivétellel a gyártási költségvetés felére kell korlátozni, továbbá meghatározott filmkészítési tevékenységekhez nem nyújtható támogatáskiegészítés.

Az Európai Unióban évente mintegy 1,6 milliárd eurót költenek nemzeti filmtámogatásra. Uniós szinten a MEDIA 2007 program biztosít támogatást a filmipar számára, ennek keretében 2007 és 2013 között 755 millió euró áll rendelkezésre.