A gazdasági világválság hatására világszerte csökkent a postai szolgáltatások iránti kereslet, s ennek fényében alaposan át kell gondolni a postai szolgáltatások liberalizációját kitűző európai terveket - hangsúlyozta Neil Anderson, az UNI Post and Logistics, nemzetközi szakszervezeti tömörülés vezetője csütörtökön, a budapesti UNI Postakonferencián.

A tíz közép-kelet-európai ország postás szakszervezeteinek részvételével megkezdődött kétnapos konferencia célja az Európa számos országát érintő, 2013-as postai liberalizáció által felvetett kérdések megvitatása - mondta el Pecze Pál, a Postás Szakszervezet elnöke.

Neil Anderson szerint fel kell tenni a kérdést, hogy mi értelme van privatizálni a postát, amikor az államok rendre kénytelenek kisegíteni privát bankjaikat, és ezzel párhuzamosan nő a lakosság bizalma az állami posta iránt. A posta ráadásul nagyon sok embernek ad munkát világszerte, ami szintén kulcsfontosságú a válság alatt.

Neil Anderson emlékeztetett arra is, hogy az USA úgy döntött, nem liberalizálja a postai szolgáltatást. Ez is abba az irányba mutat, hogy át kell gondolkodni az állam szerepét a postai szolgáltatások területén.

A oposta az egyik legmegbízhatóbb, vigyázni kell imidzsre

Szűts Ildikó, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója szerint három kérdést kell körüljárni a liberalizáció kapcsán: mi lesz a minden állampolgárt megillető egyetemes szolgáltatások köre; ki fogja finanszírozni ezeket a szolgáltatásokat; végül azt, hogyan szabályozzák a piacra lépést, hogy elkerüljék a kis települések szerény profitkilátásaik miatti kirostálódását.

A vezérigazgató kitért arra is, hogy a Magyar Posta szolgáltatásai minőségének növelésével, valamint pénzügyi szolgáltatásainak fejlesztésével készül a piacnyitásra.

Szűts Ildikó hangsúlyozta: a lakossági bizalmi index alapján 2008-ban a tűzoltók után a Magyar Postát tartották a magyarok a legmegbízhatóbb szolgáltatónak. Ez pedig nagy szó egy évi több mint 1 milliárd ügyféltalálkozást, valamint napi 3 millió levél és 3.500 csomag kézbesítését lebonyolító szervezetnél - tette hozzá.

Kőrösi Szabolcs Gábor, a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium főosztályvezetője beszámolt arról, hogy legkésőbb 2010 elejére elkészülhet a kormányzati postastratégia, amelyben a liberalizáció lehetőségeit járják körül.