Volkswagen: leállások Poznanban is

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Hétfőn három napra leállították a gyártást a Volkswagen csoport lengyelországi, poznani üzemében a megrendelések elmaradása miatt. A mostani után a következő leállást február 23-27. között tervezik Poznanban, mondta a Volkswagen szóvivője hétfőn.

A lengyelországi gyár, ahol a Volkswagen márka különböző típusait szerelik össze, 6 ezer embert foglalkoztat. A leállás idejére az alkalmazásban lévő dolgozóknak szabadságukból kell felhasználni, az ideiglenes dolgozók szerződését felbontják. A VW németországi gyáraiban is voltak már leállások, a társaság vezérigazgatója a múlt héten azt közölte, hogy januárban 15 százalékkal estek vissza a cég eladásai.