Több olajat termelt, kevesebbet exportált Oroszország

Vágólapra másolva!
Oroszországban szerényen nőtt az olajtermelés januárban az előző hónaphoz képest, miközben csökkent az export.
Vágólapra másolva!

Az orosz energiaügyi minisztérium hétfőn közölt adatai szerint a januári olajtermelés napi 9,7 millió hordóra bővült a decemberi 9,66 millió hordóról. Az olajkivitel napi 4,36 millió hordóról 4,25 millió hordóra csökkent.

A januári olajtermelés 0,82 százalékkal maradt el a egy évvel korábbi szinttől, mivel alacsony volt az energiahordozó ára a nemzetközi és a hazai piacon. Éves összevetésben a januári termelés csökkenése annak a számlájára is írható, hogy a tavalyi utolsó negyedévben a kőolajra kivetett magas exportadó miatt az olajcégek visszafogták a termelést, hogy minimalizálják veszteségeiket. A termelés idén januárban is elmaradt a teljes kapacitástól.

A januári napi 9,7 millió hordó termelés meghaladja a szakértőknek az idei év egészére vonatkozó átlagos napi 9,62 millió hordós előrejelzését.

Eközben a Gazprom azt közölte, hogy a januári gáztermelése 44,54 milliárd köbméterre csökkent a decemberi 47,44 milliárd köbméterről. A szomszédos Ukrajnával kirobbant gázvita miatt a Gazprom januárban több mint 100 földgázkutat zárt le.