Kínában már látszik a megtorpanás vége

Vágólapra másolva!
A kínai feldolgozóipar beszerzőmenedzser-mutatója januárban 45,3 pontra javult a decemberi 41,2 pontról, jelentették a kínai statisztikai hivatalban szerdán.
Vágólapra másolva!

Olvassa el itt a válság híreit!

Még a januári szám is a teljesítmény csökkenését jelzi az előző hónaphoz képest, de tartósnak tűnik a romlás lassulása. Előzőleg novemberben a jelzőszám 38,8 pontos értéke a legalacsonyabb volt, vagyis a teljesítmény legnagyobb havi visszaesését mutatta a felmérés történetében. (A mutató 50 pont felett növekedést, alatta csökkenést jelez.)

Januárban a kínai bankok is kitettek magukért: a kormány korábbi felhívására növelték a hitelezést. Összesen 1,2 billió jüan (176 milliárd dollár) új hitelt helyeztek ki a múlt hónapban, ez minden idők rekordja, jelentette a China Securities Journal szerdán. Decemberben 772 milliárd jüan, tavaly januárban 804 milliárd jüan volt az új hitelek összege.

A kínai központi bank elnöke szerdán úgy nyilatkozott, hogy már látszanak a központi gazdaságélénkítés első jelei. A kínai kormánynak legkevesebb évi 8 százalékos gazdasági növekedésre van "szüksége" a munkanélküliség veszélyes növekedésének elkerüléséhez. Másfelől a nyugati partnerek is a kínai belső fogyasztás növelésétől remélnek némi ösztönzést a világgazdaság számára. Szerdán a tokiói értéktőzsde fő mutatója mindenesetre 2,73 százalékos emelkedéssel reagált a Kínából érkező hírekre. Tokióban főleg a beruházási javak japán gyártóinak és exportőreinek a részvényei drágultak, 5-10 százalék között.