Egyre több a hamis euró

Vágólapra másolva!
Az elmúlt évben 666 ezer hamis euróbankjegyet vontak ki a forgalomból, szemben a 2007-es 561 ezerrel - jelentette az Európai Központi Bank (ECB) - írja a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

Hamisított bankjegyekből 19 százalékkal van több, de számuk gyorsuló ütemben nőtt. A második félévben 13 százalékkal, 354 ezerre ugrott a felfedezett hamisítványok száma, miközben az elsőben csak 5,4 százalékkal nőtt 2007 július-decemberéhez képest.

A 2008 második felében lefülelt bankjegyek 43 százaléka 20 eurós címletű volt, ezt az 50, illetve 100 eurósok követik. Ez a háromféle hamisítvány adta a teljes mennyiség 94 százalékát, a többi 5 eurós, ugyanis a legnagyobb, 500 eurós papírpénzzel még nem próbálkoztak meg a csalók - vagy nem derült ki, hogy azt is hamisítják.

Az ECB ugyan hangsúlyozza, hogy a kiszűrt hamis bankjegyek csak a töredékét jelentik a valódiaknak - 2008 második félévében például 12 milliárd euróbankó volt fogalomban -, ám elismeri, hogy az utóbbi időben folyamatosan nő a számuk. A legtöbb hamisítványt egyébként az eurózóna területén foglalják le, ez persze nem jelenti azt, hogy ott is készülnek. Augusztusban például a kolumbiai rendőrség 11 millió hamisított euróbankjegyet talált egy razzia során. Ez volt a legnagyobb fogás Európán kívül.

A hamis euróérmék száma vélhetően csökkent, legalábbis 2008-ban kevesebbet szűrtek ki belőlük a tagállamok hatóságai, mint 2007-ben. Tavaly 195,9 ezer, míg tavalyelőtt még 211,1 ezer nem valódi érme akadt fenn az ellenőrzéseken. Összesen 15 milliárd euróérme van fogalomban a világon, így minden 76 ezer valódira jut egy hamis.